Négyen maradtak a Music TV-nél

Vágólapra másolva!
Három magyar arca már van a Music TV-nek, de holnap kiderül, hogy ki lesz az a negyedik, akit szinte naponta láthatnak a zenetévé kedvelői, ki lesz a csatorna saját felfedezettje.
Vágólapra másolva!

A Felhajtás tegnapi adásában a még esélyes nyolc jelölt kiment Csepelre, a korábbi forgatások helyszínére, majd ott borítékból kihúzták, ki az a négy, aki marad a műsorban, akinek esélye van arra, hogy a Music TV magyar arca legyen. Utána egy bluebox-feladat következett, a fiataloknak szöveget kellett felolvasniuk: a győztes ugyanis chart-műsort vezet majd.

A mai epizódot is érdemes nézni, újabb feladatot kapnak a "négyek": forgatniuk kell egy külső helyszínen. Váratlan események akasztják meg azonban a dolgok rendes menetét, nem várt fordulat következik be. A reality négy szereplőjének egy szokatlan helyzetben kell improvizálnia -, aki tudja bizonyítani talpraesettségét, az máris kedvezőbb helyzetből várhatja a döntést.

Forrás: [origo]

Péntek este tízkor derül ki, ki lesz képernyőn majdnem minden nap, ki lesz a leggyakrabban látható Music TV-s arc. Azt már egy ideje tudják a magyarrá vált zenetévé hívei, hogy műsort kapott Kovács Ákos, Winkler Róbert és Erdélyi Zsolt, de csak holnap (épp a Superman vezette Swung-ban) jelentik be, ki lesz a chart-show házigazdája.