Angol feliratok a Duna tévén

Vágólapra másolva!
Tizenegy műsor fut angol felirattal a Duna tévén - ezzel a csatorna leginkább a külföldön élő, magyar származású, szülei vagy nagyszülei nyelvét már alig vagy egyáltalán nem beszélő tévézőkhöz szeretné közelebb vinni a magyar kultúrát.
Vágólapra másolva!

Több műsor magyar nyelven, de angol felirattal fut a Duna tévén. Főképp dokumentumfilmek, ismeretterjesztő alkotások kerülnek így képernyőre, de "így járt" a heti háromszor jelentkező Kikötő, a Színlap, a Duna mozi vagy a Szalon című divatműsor is.

Miniszteri keretéből 15 millió forintot adott a Duna Televízió egyes műsorainak angol nyelvű feliratozására, ötmilliót a külföldi magyar kulturális intézetek programjainak bemutatására a szaktárca vezetője; ezt maga Hiller István mondta el a közszolgálati médiumban tartott szerdai sajtótájékoztatón. Az első etap februárig tart, akkor összegzik a tapasztalatokat, és ha sikeresnek minősítik az addigi munkát, folytatódhat a feliratozás. Cselényi László elnök szerint mindenesetre visszalépést jelentene, ha a féléves időszak után eltűnnének a feliratok, és megjegyezte, hogy abban bízik, hogy a miniszteri keretből származó összeg csak az első "ütem", és még követi több.

A februárig szóló időszakban közel napi két és fél órányi kulturális műsor angol nyelvű feliratozására elegendő a keret, amelyet a Duna Televízió is megtold, míg a második forrásból a nyári szünetig hetente kétszer öt percben jelentkező Kultúránk külföldön című műsor elkészültét finanszírozzák.

Cselényi László megjegyezte, nem csupán a harmadik, ötödik generációs, magyar gyökereikre büszke, de őseik nyelvét már nem vagy csak alig beszélő külhoni magyarokhoz kívánják közelebb vinni a Duna Televízió műsorát, de azt is lehetővé kívánják tenni, hogy a környező államok magyarul nem beszélő polgárai is figyelemmel kísérhessék a programot. Ez egyfajta kísérleti időszak tehát, és egyelőre előre felvett adások angol feliratozását tervezik - logikusan az élő műsorokat sokkal bonyolultabb, nehézkesebb lenne szöveggel képernyőre vinni. Hosszabb távon persze fontos lenne a hírműsorokat is angol nyelvű felirattal ellátni, mivel ezek - így a hatkor kezdődő Híróra - a Derrick és a magyar labdarúgó-bajnokik mellett a csatorna legnézettebb műsorai.

Ezek mellett a Duna tévé egy 30-35 részre tervezett magyar nyelvlecke-sorozatot is készít, ez leginkább a külföldön élő, magyar gyökerekkel rendelkező gyerekeknek szól majd.