Büntetés az amerikai Megasztárban

Vágólapra másolva!
Gyermekek foglalkoztatásáért büntették meg az American Idol turné szervezőit, az énekesek között ugyanis két 18 éven aluli is volt.  
Vágólapra másolva!

A Kid Nation című valóságshow kapcsán kirobbant botrány után, úgy tűnik, az amerikai munkajogi szervezetek is jobban figyelnek arra, hogy a tévés produkciók csakis szabályos keretek között foglalkoztassanak gyerekeket. Az amerikai Megasztár, vagyis az American Idol nevű tehetségkutató műsor turnéját is ennek megfelelően kellett volna megszervezni, de mivel nem így történt, a cégnek 5 ezer dolláros pénzbüntetést kell fizetnie.

A 19 Touring nevű szervező céget bizonyára nem viseli meg különösebben egy ilyen összeg kifizetése, nyilvánvaló tehát, hogy a Munkaügyi Minisztérium egyelőre csak figyelmeztetésnek szánta a büntetést. "A minisztérium kemény kézzel betartatja a törvényeket, amelyek minden dolgozót - de különösen a gyerekeket - védenek" - olvasható a kormányszerv által kiadott közleményben. A cég pedig elmulasztott speciális szerződést kötni fiatalkorú "alkalmazottaival".

A 18 év alatti énekesekre egyébként a műsor egyik rajongója lett figyelmes, aki rögtön panaszt is tett az illetékes szerveknél. A probléma két fiatalt, a versenyt megnyerő Jordin Sparksot és a közönségkedvenc Sanjaya Malakart érintette: előbbi 17 éves, utóbbi ugyan már betöltötte a 18. életévét, de a New York-i koncertek időpontjában még csak 17 volt. A turnét szervező cég egyelőre nem kívánta kommentálni az esetet.