Folytatja a Dr. Csont alkotója

Vágólapra másolva!
A magyarul Dr. Csont címet kapott Bones alkotója, Hart Hanson szerződését megújították a Foxnál, így várható tőle új sorozat is.
Vágólapra másolva!

Hart Hanson eddig a Dr. Csont író-producereként erősítette a Fox táborát, de új, három évre szóló szerződése keretében még legalább egy sorozatot készíteni fog a csatornának - már, ha a pilot a nézők tetszését is elnyeri.

Új munkájával valamivel könnyedebb vizekre evez, mint a bűnügyi antropológiába belefolyó Dr. Csont-tal, a Lies and Promises (Hazugságok és ígéretek) ugyanis egy magánnyomozóként is tevékenykedő sportmenedzserről szól.

Hanson hozott anyagból dolgozik: a történethez egy Amerikában igencsak elismert, számos szakmai díjjal jutalmazott író, Harlan Coben könyveit veszi alapul - nem volt ez másként a Dr. Csont esetében sem, ahol a főszereplőt a valóságban is hasonló munkakörben dolgozó (és élményeit rendre papírra vető) dr. Kathy Reich ihlette.

Az új projekt mellett Hanson természetesen folytatja a Dr. Csont-ot is, melyre a Fox elnöke, Dana Waldman egyébként igen büszke: mint elmondta, nemigen ismer más írót, aki olyan jól tudja vegyíteni a különböző hangulatokat, mint Hanson ebben a sorozatban.

Hanson korábban a Traders című szérián dolgozott, de írt pár epizódot például az Amynek ítélve című családi drámához, a Csillagkapu-hoz és a Váratlan utazás-hoz is.