Vágólapra másolva!
David Schwimmer, aki Ross karakterét alakította a Jóbarátok-ban semmilyen összegért nem lenne hajlandó folytatni a szitkomot.
Vágólapra másolva!

A tévézés történetének egyik legsikeresebb szituációs komédiája, a Jóbarátok hatosa aligha áll össze: nagyon sokba kerülne, és nem valószínű, hogy minden néző elégedett lenne a végeredménnyel. Időről időre felbukkan egy-egy hír, hogy valamelyik szereplő szívesen összehozná a manhattani ifjakat (akik időközben már negyven felé járnak, már nem annyira fiatalok), de a tervek csak tervek maradnak.

A színészek pont azért küzdenek évek óta, hogy kilépjenek a skatulyából, hogy a nagyközönség ne csak a rajongott Jóbarátok-karaktert lássa bennük. David Schwimmer (a sorozatban Ross) a minap a Sunnak nyilatkozva kifejtette, hogy nem lesz folytatás, illetve nincs az a pénz, hogy ő rábólintson egy - vagy több - epizódra. A Daily Telegraph-nak elmondta, hogy a legtöbb ismeretlen még mindig Rosst látja benne, a Jóbarátok egyik figuráját, de ő ezt nem annyira bánja. "Valójában az a show olyan volt számomra, mint egy áldás. Megadta nekem azt az anyagi szabadságot, ami ahhoz kell, hogy megválaszthassam, hogy mivel szeretnék valóban foglalkozni" - tette hozzá a vége felé már epizódonként egymillió dollárt kereső színész.

Mivel hétfő óta újra a képernyőn a csapat (persze régi részekkel), az [origo]-n a múlt héten lehetett szavazni a kedvenc karakterre: bő nyolcezer voks érkezett. A lányok közül Rachel lett a kedvenc, de Phoebe is kapott szavazatot szép számmal. A három fiú közül a kissé együgyű, csajozós Joey ért be első helyre, de az okostojás Chandler is ott lihegett mögötte. Ross már nem volt annyira népszerű, legalábbis a rovat olvasói közt, ugyanis csak feleannyi voksot kapart össze, mint Chandler.