Visszatér az Oscar-díjas színész

Vágólapra másolva!
Az HBO új produkciójában a kétszeres Oscar-díjas Kevin Spacey is játszik, akit utoljára a kilencvenes évek elején láthattunk tévésorozatban.
Vágólapra másolva!

A Recount című tévéfilm a 2000. évi amerikai elnökválasztás eseményeit dolgozza fel - Kevin Spacey ebben játssza az akkori egyik jelölt, Al Gore segédjét. A színészt jórészt mozifilmes alakításaiból ismerhetjük, a Közönséges bűnözők-ben és az Amerikai szépség-ben nyújtott alakításáért Oscar-díjjal is jutalmazták.

Spacey egyike azon színészeknek, akik nemigen engednek a tévé csábításának - most sem egy napi vagy heti sorozatban tűnik fel, hanem egyetlen film erejéig vállalta a megbízást. A színészt az IMDb tanúsága szerint utoljára 1997-ben láthattuk tévés produkcióban, ekkor a Saturday Night Live egyik adását vezette. Ezt megelőzően 1992-93-ban tűnt fel az L.A. Law és a Tribeca című sorozatok egy-egy epizódjában - utoljára 1988-ban volt nagyobb tévés szerepe, a Wiseguy-ban 8 epizód erejéig játszott.

A most készülő politikai dráma középpontjában a 2000-ben Floridában történt eset áll, melyet sokan ma is választási csalásnak minősítenek: Al Gore ugyanis eredetileg valamivel több szavazatot kapott, mint ellenfele, George W. Bush, de a floridai szavazatok újraszámlálása Bush javára döntötte el a versenyt.

Az HBO a jövő hónapban kezdi el forgatni a tévéfilmet, és a tervek szerint a jövőre esedékes amerikai elnökválasztási kampány kellős közepén tűzi műsorára. A főbb szerepeket Spacey mellett olyan színészek játsszák, mint a Rózsa és tövis-ért Oscarra jelölt Laura Dern vagy a Rescue Me (Ments meg) című sorozatban domborító Denis Leary.