Szökésre várva

Vágólapra másolva!
Az utca embere egy forró augusztusi napon a megállóban leginkább az RTL-es szappanoperát várta - természetesen a HÉV mellett. A nagyobb költségvetésű, látványosabb, heti egy epizóddal jelentkező sorozatok közül A szökés és a Született feleségek a favorit, nem túl meglepő módon.
Vágólapra másolva!

A sorozatrajongók dühödten csapkodhatnak a tévéújsággal, mivel szerdától az RTL Klub egyik legnézettebb sorozata, A szökés a TV2 egyik legnézettebb sorozata, a Doktor House ellen megy, azaz az egyiket fel kell venni, csak a másikat lehet nézni, miközben valakinek meg is kell fürdetni és le kell tenni a gyerekeket. Az igazi fanatikus persze már látta DVD-n vagy levette a netről, de továbbra is százezrek várják a viszonylag új részeket az RTL-en és a TV2-n.

A héten már a TV2 bedobta a "krimihétfőt" (NCIS, Gyilkos számok, Különleges ügyosztály), szerdán kilenctől pedig a börtönből szökött sittesek küzdenek a morcos dokival. Tíztől a Gyilkos elmék veheti el a különben igen szórakoztató Az elveszett szoba maradék nézőit, majd A küszöb című misztikus scifi-horror (vagy micsoda) veheti vissza a még ébren lévőket a Médium-tól (mely nem azonos a Tv2-es A médium-mal). Csütörtök éjjel is van sorozatcsata, a Ments meg! nyomul nagyjából a Nyomtalanul sávjában - és még nem is beszéltünk a Viasat 3-ról, mely napi húsz sorozatepizódot ad le.

Beindultak tehát a sorozatok, bár jó néhány (Lost, Odaát, Született feleségek) kicsivel később kezdnek a nagyobb tévéken. Az AXN-n például leadta már a Lost 3. évadját, nem is egyszer, kérdés, hogy ez mennyire gyengíti majd az RTL eredményeit, ha előjönnek Kate és Sawyer szigetes kalandjaival.

És mit vár az utca embere?


Az Árpád-hídi HÉV-megállóban összedobott gyors közvélemény-kutatás alapján hamar kiderül, hogy a legtöbben nincsenek tisztában a főképp latin-amerikai, 100-200 részből álló telenovella, a heti, nagyobb költségvetésű, jórészt amerikai sorozat és a napi sugárzású, legfeljebb félórás, végtelenített szappanopera közti alapvető különbségekkel. A többség egy szappanopera után sóhajtozott, a Barátok közt-et várta, de akadtak páran, akik a Lila Akác köz dekoratív családanyáinak visszatérését szomjazták. A férfiak inkább A szökés-t választották: Scofield és spanjainak kalandjai jó nézettséget hoztak már tavasszal is.