Új sorozat: Legyőzhetetlenek

Vágólapra másolva!
Nem, nem a TV2-s Hősök spinoffjáról van szó: a Discovery Channel négy fenegyerek hihetetlen történeteit mutatja be, akik kísérleteket folytatnak a saját testükön. Egyfajta új, de tudományosabb Jackass érkezik tehát.
Vágólapra másolva!

A Discovery Channel július 28-tól minden szombaton 20.00-kor tűzi műsorára új, nyolcrészes sorozatát, a Legyőzhetetlenek-et.

Itt a nézők láthatják, amint négy, mindenre elszánt ember szokatlan, ritka és képtelennek tűnő kísérleteknek vetik alá testüket. Mindezt teszik azért, hogy megfejtsék működési mechanizmusát a világ egyik legnagyszerűbb gépezetének, az emberi testnek. A Legyőzhetetlenek a híres Jackass és a sok vitát kiváltó Super Size Me produkciójának a keveréke.

A csapat furcsa, őrült kísérleteket kíván véghez vinni. Tagjai mindenre készek, testüket a lehetséges valamennyi módon próbára teszik. A nézők tudományos magyarázatot kapnak a test szokatlan körülmények közötti viselkedésének okairól, miközben furcsa esetek kísérleteit és adatait elemzik a világ minden tájáról. Megpróbálják feltárni azokat a titkos törvényszerűségeket, amelyek a test működését irányítják, miközben hihetetlen dolgokat művelnek, hogy tűrőképességének határait teszteljék.

A csapatban ott van Doc Damage, egy Clint Eastwood-stílusú, kemény fickó, Data Girl, aki bámulatos és rettenthetetlen nőként vizsgálja az emberi test működését, és a Petri-ikrek, a műsor kitalálói, akik maguk is kísérleti nyulakká válnak.

Forrás: [origo]

Mi történik akkor, amikor az emberi testet túlterhelik, túl lehet élni egy merész gravitációs kísérletet? Sikerül-e hipnózisban megemelni egy súlyos autót? Gyomor is kell néha, mert az egyik epizódban az ikrek felfedik a horzsolások titkát, egy másikban gombás fertőzést tenyésztenek a lábukon. A sorozatban láthatjuk az egyik bemondót bélgilisztával fertőzött húst enni, csak hogy megfejtsük, mennyi ideig tart a parazitának a testen átjutni. A nézők közben okosodhatnak is, mert lehetőségük nyílik megismerni, hogy vajon mik is azok a paraziták, és hogyan védekezhetnek ellenük.