Bukunk a vörös dominára

Vágólapra másolva!
Hosszú hetek óta keressük a magyar tévénézők kedvenc sorozatkarakterét. Közel 200 ezer szavazat érkezett eddig, de még csak a csoportküzdelmek fázisában járunk, azaz még majdnem minden nyitott. Továbbjutott a vörös domina, a pedantomániás Bree, a gonosz beszólásai miatt is kedvelt Al Bundy, meg még néhányan.
Vágólapra másolva!

Jó pár hete keressük a magyar tévézők kedvenc sorozatkarakterét. Nem a legnépszerűbb színészt, a legcsinosabb színésznőt igyekszünk megtalálni, sokkal inkább a megformált karakter érdekel minket. Természetesen az ismertebb sorozatok szereplői eleve nagy fórral indulnak, ahogy a főszereplők esélyeit sem tudjuk összehasonlítani egy parádés alakításokat nyújtó, de csak percekre feltűnő mellékszereplő lehetőségeivel. Több csoportban több tucat figura küzdött és küzd egymással, majd kialakulnak a döntők: a végén külön harcolnak majd a magyar és a külföldi sorozatok karakterei.

A válogatás során nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen sok száz sorozat ezernyi alakja közül kellett kiválasztani jó százötvenet. Az animációs filmek karaktereit most alapból kizártuk, csakis hús-vér figurák jöhettek szóba. A külföldi termésnél csak a drágább, igényesebb, jobbára heti egy epizódos sorozatokat vettük figyelembe (azaz latin-amerikai telenovellákat kizártunk), de mivel a hazai gyártás lényegesen szerényebb, a magyar szappanopera-hősöket nem tudtuk nem észrevenni.

Az első csoportban a kegyelmet nem ismerő szuperügynök (Jack Bauer) is küzdött derekasan, próbálkozott itt Jóbarátok-szereplő, a Született feleségek csetlő-botló Susanja is megtett mindent, de nem sikerült kivívniuk a továbbjutást. Hasonlóan elhasalt a jó húsz éve még népszerűbb Derrick, a két magyar csatornán is sokat látott, miami helyszínelő, Horatio, és Monk sem bizonyult elég flúgosnak: a magyar vonalon Pongrácz Barbara jutott be a döntőbe, a külföldiek közül pedig egyértelműen dr. Luka Kovac lett a befutó, még célfotó sem kellett.

Első csoport, 12 684 szavazat

1. Pongrácz Barbara (Jóban Rosszban)287322,7%
2. Dr. Luka Kovac (Vészhelyzet)240118,9%
3. Susan Mayer (Született feleségek)129910,2%
4. Jack Bauer (24)12149,6%
5. Adrian Monk (Monk)10268,1%
6. Horatio Caine (Miami helyszínelők)9407,4%
7. Monica E. Geller (Jóbarátok)7856,2%
8. Berényi András (Barátok közt)6795,4%
9. Hamon "Harm" Rabb Jr. (JAG)5764,5%
10. Derrick 5554,4%
11. Allison Dubois (A médium)2171,7%
12. Marin Frist (A férfi fán terem)1190,9%

A második menetre már bő 17 ezer voks érkezett. Azonnal bukott az RTL-es Címlapsztori hősnője, de Mitch a Baywatch-ból is biztos a hűs habokba vetné magát szégyenében az 1,3 százaléka láttán. Xena erősködhet, Gabrielle a Lila akác közből kavarhat, Gil Grissom szaglászhat és elemezhet, Kojak gyanakodhat és csapdába csalhat, Buffy kinyírhat egy-egy vámpírt reggel, délben és este, de minden hiába: itt bebizonyosodott, hogy egy új sorozat nagyobb eséllyel indul, mint egy korábbi. Friss élményekkel a kopott, régi emlékek nehezen versenyezhetnek. A külföldiek közül továbbjutott Jack, a Lost jóságos dokija, a hazai párosból pedig Linda lekaratézta Berényi Claudiát, így helye van a magyar döntőben.

Második csoport, 17 039 szavazat

1. Jack Shephard (Lost)353720,8%
2. Gabrielle Solis (Született feleségek)275916,2%
3. Gil Grissom (A helyszínelők)260415,3%
4. Veszprémi Linda (Linda)229813,5%
5. Berényi Claudia (Barátok közt)176110,3%
6. Thomas Sullivan Magnum11907%
7. Theo Kojak9765,7%
8. Xena7024,1%
9. Buffy Anne Summers5022,9%
10. Dr. Kerry Weaver (Vészhelyzet)3482%
11. Mitch Buchannonn (Baywatch)2251,3%
12. Betty Suarez (Címlapsztori)1370,8%

A harmadik csoportban igazi kultsorozatok nagyszerű alakjai küzdöttek a továbbjutásért, de a vert mezőnyben végzett Nate Fisher, a Sírhant művek kiváló karaktere, a kis csinos szőke, Kim Bauer a 24-ből, vagy Christian Troy, a Kés/Alatt csajozós sebésze. Fox Mulder egy időben még akár csoportgyőztes is lehetett volna, Brinkmann doktor az idős hölgyek szavazataira számított (hasztalan), Hiro Nakamura pedig hasonlóan halovány, mint a Hősök nézettsége itthon. A magyar párharcban Taki bácsi simán verte Berényi Miklóst, az amerikaiak csatájában pedig két kiemelkedő karakter korán elhúzott a mezőnytől. Bree Van De Kamp (Született feleségek) és Al Bundy (Rém rendes család) kegyetlen harcot vívott a továbbjutásért: előbbinek a cipőboltos letépte szoknyáját és összekócolta haját, utóbbit a vörös asszony helybenhagyta, Al monoklival, megkarmolt arccal és fecnikre szaggatott ingben végzett.

Harmadik csoport, 14 734 szavazat

1. Bree Van De Kamp (Született feleségek)410527,9%
2. Al Bundy (Rém rendes család)370525,1%
3. Taki bácsi (Szomszédok)153810,4%
4. Phoebe Buffay (Jóbarátok)10036,8%
5. Hiro Nakamura (Hősök)8725,9%
6. Dr. Christian Troy (Kés/Alatt)7765,3%
7. Fox Mulder (X-akták)7525,1%
8. Berényi Miklós (Barátok közt)7455,1%
9. Prof. Klaus Brinkmann (A klinika)3812,6%
10. Mac Taylor (NY-i helyszínelők)3472,4%
11-12. Kim Bauer (24)2551,7%
11-12. Nate Fisher (Sírhant művek)2551,7%


A napokban külön cikkben ismertetjük a 4., 5., és 6. csoport végeredményét, és már nem kell sokat aludni, hogy a döntőbe jutott sorozatkarakterekre szavazzunk.

Addig is, írd meg, ki nálad a kedvenc, mert még zajlanak a csoportküzdelmek. A favoritokat erre a címre várjuk!