Oliver Stone kikel Bush ellen

Vágólapra másolva!
Oliver Stone ezúttal nem nagyfilmet forgat, hanem inkább a tévéhez fordul, hogy kifejtse politikai véleményét. 
Vágólapra másolva!

Oliver Stone mozifilmjeiben sem rejtette soha véka alá véleményét, legyen szó akár a háború embertelenségéről (A szakasz), az amerikai politikáról (Nixon) vagy épp a média hatalmáról (Született gyilkosok). Stone legutóbb a 2001. szeptember 11-i eseményeket vette gorcsó alá, a Nicolas Cage főszereplésével készített, World Trade Center című filmjében.

A rendező most ismét Bush politikai döntéseinek helyességét kérdőjelezi meg egy reklámfilmben, jobban mondva társadalmi célú hirdetésben. Stone ezúttal felkérésre dolgozik, két aktivista csoport, a MoveOn.org és a VoteVets választotta ki őt egy harminc másodperces tévészpot elkészítésére.

A két szervezet honlapján körülbelül húsz videóinterjút találhatunk, melyek mindegyike Irakban szolgáló katonákkal vagy azok családtagjaival készült. Ezek közül a weboldalra látogatók választhatják ki azt az egyet, amelyikből Stone elkészíti a kisfilmet. A kezdeményezés célja, hogy a szélesebb közönség is megtudja, valójában mi is folyik Irakban.

A neves rendező messzemenőkig támogatja az ötletet, így örömmel tesz eleget az aktivista csoportok felkérésének: "A vezetőink Washingtonban azt mondják, hogy támogatják a katonáinkat, de éppen a katonák azok, akik a leginkább szenvednek a kormány döntéseitől. Azért veszek részt ebben a projektben, mert vietnami veteránként tisztában vagyok vele, Amerikának szüksége van arra, hogy azt is meghallja, amit a katonák mondanak" - nyilatkozta.