A reklám túl jól fizet

Kevesen tudják, de az ismert fiatal magyar filmrendezők egy része reklámokat is készít. Pálfi, Török, Fazekas és a többiek ebből élnek, és így gyakorolják szakmájukat két film között.

Sokan tudják, hogy Herendi Gábor, vagy Vranik Roland rengeteg reklámfilm elkészítésével vívta ki magának a lehetőséget, hogy a moziban is kipróbálja magát, és külföldön is sok elismert klip- és reklámrendező tudta magát beverekedni a film világába. Kevésbé ismert, de az utóbbi évek alapján úgy tűnik, a főiskolát végzett filmrendezők számára is kiegészítő, sőt, időlegesen akár fő tevékenység is lett a reklámozás.

Persze hasonlóra is találunk külföldi példát, de hírértéke inkább annak szokott lenni, amikor egy jól prosperáló cég kér fel nagyon vastag csekk-könyvvel egy ismert játékfilmrendezőt arra, hogy készítsen számára reklámot. Ilyesmi volt, mikor David Lynch a Playstation-nek és a Calvin Kleinnek dolgozott, vagy eszünkbe juthat John Woo Nike számára forgatott munkája. Ezekben az esetekben már annak is reklámértéke van, hogy ki készítette az adott spotot. Magyarországon jelenleg más a trend, itt nem a nevük miatt foglalkoztatják a fiatal rendezőket, hanem tudásukért. És hogy ők miért vállalják? Persze a pénz sem elhanyagolható szempont, de azért más is szerepet játszik.

Azokat a rendező-generációkat, melyek a kilencvenes évek előtt végeztek, két film között foglalkoztatta a tévé, a filmgyár, készíthettek dokumentumfilmeket, így gyakorolhatták szakmájukat. Mindez, szinte egyik napról a másikra szűnt meg a rendszerváltás környékén, ezért hosszú ideig nem csak játékfilmhez alig jutottak a rendezők, de a megélhetés más formái is bezárultak előttük.

Az ezredfordulón végzett Simó-osztály nem csak azért különleges csapat, mert mindannyian elég hamar elkészíthették első mozijukat, hanem Fazekas Csaba szerint azért is, mert másképp gondolkodnak a szakmájukról, mint elődeik. Nem akarnak például "megélhetési rendezők" lenni, és csak azért pénzért pályázni, hogy legyen miből befizetni a fűtésszámlát.

Ezért van az, hogy a csapat túlnyomó része foglalkozik, vagy foglalkozott reklámfilm-rendezéssel, Fazekas Csaba mellett Török Ferenc, Pálfi György, Erdélyi Dániel és Miklauzic Bence. Míg a tipikus magyar szerzői filmes ahhoz szokott, hogy az egész gyártó gépezet csak azért van, hogy az ő elképzeléseit megvalósítsa, addig aki reklámot forgat, annak kisebb, vagy nagyobb részben a megrendelő, és az ügynökség kívánságainak megfelelően kell dolgoznia. Talán ez a legfontosabb különbség a két műfaj között.

Mert a reklám is kreatív műfaj, de a végterméknek sokkal többféle szempontnak meg kell felelnie, mint egy művészfilmnek. Ebből a szempontból sokkal jobban hasonlít a hollywoodi filmiparhoz, ahol az üzleti, produceri, műfaji, megrendelői szempontoknak egyaránt érvényesülnie kell a gyártás során. A gyakorlatban a reklámszakmában a film megrendelője egy ügynökséggel szerződik, és ez az ügynökség dolgozza ki az új reklám, vagy a teljes kampány storyboard-ját. A következő lépcsőben a reklámügynökség pályáztatja meg gyártók és rendezőik között a film, vagy filmek elkészítésének lehetőségét. Az a gyártó és rendező lesz a nyerő, aki megfelelő áron és színvonalon vállalja el a munkát, és nyilván az sem mindegy, milyen a viszony az adott ügynökséggel. A rendezőnek ebben a folyamatban el kell tudni adni magát és munkáját, meg kell védenie saját ötleteit, és sokszor el kell tudnia fogadni bizonyos kompromisszumokat. Lehet, hogy a reklám presztízse nem olyan nagy, mint a játékfilmé, de készítése egy profi filmes számára is tanulságos.

Kéthetes és ötéves filmek

A reklámfilmezés zárt világába nem könnyű bekerülni, általában referencia nélkül nem megy. De hogyan lesz referenciája annak, aki még nem kezdte el a szakmát? Fazekas Csabának ebből a szempontból szerencséje volt, mert első filmje után egy gyártó cég kereste meg azzal, hogy dolgozzon nekik. Első munkája mindjárt egy nagy költségvetésű mobilos reklámkampány volt, melynek epizódjait egy tapasztalt reklámrendezővel felváltva készítették. Ezek azóta is a kedvencei között vannak, azzal a Vilmos-reklámmal együtt, mely közönségdíjat nyert a legutóbbi Reklámzabálók éjszakáján.

Mintha régi lenne, de új

Minden bizonnyal kevesebb fiatal filmes jutott volna lehetőséghez, ha nem lennének olyan szakemberek, akik kifejezetten szeretnek filmesekkel dolgozni, mint például a Young & Rubicam reklámproducere, László Péter. Ő már több fiatal rendezővel (és filmes operatőrrel) dolgozott együtt, akiknek szerinte van egy "filmes látásmódjuk", az, hogy plánokban, tengelyekben gondolkodnak, ami bizonyos esetekben jót tesz egy spotnak.

Példaként azt a Török Feri által készített jégkrém-reklámot említi, amely a Keresztapa című film egy jelenetét karikírozza, vagy dolgozza fel, és amely világításához, beállításaihoz jól jött a játékfilmes tudás. László Péter szerint a végzett rendezők nagyobb hangsúlyt fektetnek a színészi játékra és ez bizonyos esetekben fontos. Persze olyan reklámos is van, aki jól megtanulta a gyakorlatban a színészek instruálását, de az iskolában, színházban, és 35mm-es kamera előtt megszerzett tudás nagy előny. A producer szereti, ha a rendező egy-egy ötlete bekerül a kész műbe, de ebben a műfajban be kell látni, hogy ez nem mindig megy, a végső szó általában a megrendelőé és az ügynökségé.

Erről a rendező azt mondja, hogy nem csak az számít, hogy mennyire adnak lehetőséget arra, hogy beleszóljon a forgatókönyvbe, hanem az is, hogy mennyire érzi fontosnak az adott munkát. Ha közel áll hozzá, akkor harcol saját ötletei megvalósításáért, és ha nyer, az örömmel tölti el, de ehhez az ügynökséget, és a megrendelőt is meg kell győzni. Talán ez az, ami nem menne a játékfilmesek egy részének, például, hogy a "pre production meetingeken" a készülő film minden részletét elmagyarázzák, megindokolják, annak megfelelően, ahogy elvárják tőlük.

A reklámfilmrendezés kemény munka, havi két filmet képes elkészíteni a rendező úgy, hogy a filmenként két hét előkészítés, egy-két nap forgatás, és az egy- másfél hét utómunka átfedésben van két meló között. A határidők nagyon szorosak, Fazekas szerint az ezzel járó stresszt, felelősséget, és azt fizetik meg nekik, hogy huszonnégy órában készenlétben kell állni a munkával kapcsolatban. Hogy mennyire fizetik meg, azt belőle, és másból sem sikerült kiszedni, abban maradtunk, hogy nagyon. Ez pedig szempont egy olyan országban, ahol annak a filmesnek, aki három-, ötévente mozival foglalkozhat, kifejezetten fut a szekere.