A retropornós Kultúrházat vizsgálja az ORTT

Vágólapra másolva!
2007 első negyedévében 81 panasz érkezett a Panaszbizottsághoz. Az ORTT most most olyan beadványokat is vizsgál, melyek szerint a Kultúrház túlzott szexuális tartalommal bírt, és túl korán került adásba. 1910-es és 1920-as fekete-fehér felvételekről van szó, ahol néha látszott egy pár női mell, mindez 12-es karikával.
Vágólapra másolva!

Az első negyedévben 81 kritikus észrevétel érkezett az ORTT panaszbizottságához, ebből 59 a nézők, hallgatók, hét a pártok, hat civil szervezetek felől érkezett, ezenfelül még kilenc, nem kategorizálható beadványt kaptak. Jelenleg még 25 téma áll ügyintézés alatt.

A legtöbb panasz (25) ismét a Magyar Televízió műsoraival kapcsoltban érkezett, a Magyar Rádió adásaival szemben 15 alkalommal merült fel valami kifogás. A kereskedelmi tévéknél a TV2 11-9-re "legyőzte" az RTL Klubot, miközben az ATV ellen ötször, a Hír TV ellen háromszor jelentkeztek a panaszbizottságnál.

A 2007 elején kifogásolt műsorelemek igen változatosak, akad köztük reggeli műsor (Nap-kelte és Mokka, több alkalommal), betelefonálós játék (Telefortuna a Spektrumról, Virítom a VIVA-ról), talkshow vagy közéleti, beszélgetős műsor (Szulák-show, Friderikusz most), hírműsor (Tények, Híradó), bűnügyi magazin (Kékfény) vagy közéleti magazin (Szempont). Kisebb tévék adását is vizsgálták, így a Vásárhelyi televízió vagy a Mohácsi Városi TV is a fókuszba került.

Friss, de régi

Mai hír, hogy a Magyar Televízió Kultúrház című műsorának hatósági vizsgálatát kezdeményezte a médiahatóság fideszes delegáltja; a két, az MTI-hez hétfőn eljutott előterjesztésből az derül ki, hogy álláspontja szerint a megengedettnél jóval korábban foglalkozott a pedofília és a pornográfia témájával a produkció.

Az egyik esetben azt hangsúlyozza Szalai Annamária, hogy a március 20-án, este hét óra után pár perccel kezdődő Kultúrház és annak előzetese - mind szövegében, mind képi elemeiben - "bővelkedett szexuális utalásokban", miközben a médiatörvény szerint egy ilyen adást csak este kilenc óra után sugározhatott volna a csatorna.

Másik beadványában azt kezdeményezte a testületi tag, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) annak ellenére foglalkozzon egy tavalyi októberi Kultúrház-zal kapcsolatos kifogással, hogy az egy nappal a benyújtási határidő után érkezett meg a panaszbizottsághoz. Ebben egy néző azt kifogásolta, hogy a pedofília témáját tárgyalva nem helyezett kellő hangsúlyt a gyermekek testi-szellemi erőszak elleni védelmére.

[origo] - MTI