Egy abszolút portréműsor

Volt egyszer egy Propaganda című műsor a TV2-n. Két évvel ezelőtt az alkotók az m1-re költöztek, Till Attilát Varga Livius váltotta, a cím Abszolút lett. Megnéztük, hogy készül egy adás náluk.

A műsor készítői a SuperGroup csoport tagjai, akik különböző művészeti projektek mellett kulturális műsorokkal is foglalkoznak. Portréműsorban a közszolgálati adó erős (például Bestseller), alighanem tárt karokkal fogadták anno a műsort, ami így átkerült az éjszakai műsorsávból vasárnap délutánra. Az új ceremóniamester személye is kézenfekvő volt, korábban a Gang-ban is aktív szerepet vállalt Varga Livius (Quimby, A kutya vacsorája), aki elég kommunikatív alkat, és a kamera előtt sem jön zavarba. Az alkotókat kérdeztük, hogyan készül a műsor, mitől lesz szerintük hiteles és alapos a kép például Udvaros Dorottyáról vagy Lajkó Félixről.

A célszemélyt egy több száz nevet tartalmazó listáról választják ki, ami a stábtagok javaslataiból állt össze. Hétről hétre összejönnek, és szűkítik a kört, azon túl, hogy kik az érdekes figurák, az is fontos szempont, hogy éppen kinek van aktualitása, mondjuk képzőművészek esetén éppen kinek nyílik nagy kiállítása. Az egyik szerkesztő-rendező, Horváth Szilvia szerint "a legfontosabb kiválasztási elv, hogy a portré alanya egyedüli legyen abban, amit csinál. És 'trueman' legyen, igaz ember, bármilyen homályosnak is tűnik ez a definíció." Szűkül a kör egészen hat-nyolc emberig, közülük választják, ki legyen a következő áldozat.

Amikor megszületik a döntés, az anyaggyűjtés következik. A szerkesztő-rendező (kettő van belőlük, páros héten egyikőjük, páratlankor a másik dolgozik) beleássa magát az életébe, és összeállít egy anyagot arról, amit tudni lehet és érdemes róla. Livius ebből is tájékozódik, és aminek lehet, maga néz utána. Ez az, ami a műsorból jó esetben nem derül ki, mert kötetlen, laza beszélgetésnek tűnik, de a műsorvezető azt mondja, hogy ismeri a másik oldalról (riportalanyként), hogy milyen az, amikor a kérdező nincs képben, és úgy érzi, ezt nem engedheti meg magának. Vizsgázott már eleget felkészületlenül, mert az iskolában nem volt belső kényszer a tanulás, a műsor esetén az. Hogyne lenne, most hetek óta Udvaros Dorottyát tanulja. "Egyáltalán nem érzem kényszernek azt, hogy meg kell néznem a filmjeit, színházba kell járnom, olvasnom kell róla. Olyan munka ez, ami nem munka, akár a zenélés: haverokkal kell együtt lenni, és élvezetes dolgot csinálni" - meséli. Nehéz lenne tőle komolyan venni, hogy amikor reggel issza a kávéját, mielőtt Lovasi Andráshoz indulna a kamera előtt horgászni és dumálni, fáradtan sóhajt: "Megyek a gyárba, este jövök."

Maradjunk még az előkészületeknél. Horváth Szilvia szerkesztő szerint szinte mindenki vállalja a műsort azok közül, akiket megkeresnek, ehhez elég referencia az, amit évek alatt az asztalra tettek. Inkább olyan esetre emlékszik, amikor felkértek valakit, és az illető szabadkozott, hogy az ő élete nem eléggé érdekes, hogy foglalkozzanak vele. Nem álszerénységből tette, így érezte, a forgatás alatt ennek épp ellenkezője derült ki. Az első személyes találkozást researchnek hívják egymás között, ekkor ül le szerkesztő, alany és műsorvezető a forgatásról beszélgetni. A műsorvezető ilyenkor a hangot keresi, barátkozik, a szerkesztő a munkát készíti elő.

A forgatás általában egy napot (8-12 órát) vesz igénybe (vannak kivételek, legutóbb Lajkó Félixnél két napot töltöttek Szabadkán), ebből készül a műsor huszonöt perce. Liviusnak már volt tévés múltja (technikustól műsorvezetőig csinált mindenfélét), néhány dolog mégis meglepetésként érte, amikor a stábba került. Ilyen volt, hogy elküldték beszédtanárhoz (az s-ein azóta is dolgozik otthon szorgalmasan), vagy az, hogy rájött, nem kell mindig kedvesnek lenni a másikhoz, egy-egy belemenősebb kérdés jót tesz a műsornak. A teljes spontaneitás persze itt is csak látszat, a szerkesztő-rendező segítségével a forgatás öt-hat helyszínéhez előre összeírják a kérdéseket - ez okozza talán a legnagyobb nehézségeket. Amikor a beszélgetőpartnerek nagyon belemelegednek a témába, a szerkesztőnek kell leállítani őket, hogy néhány óra múlva egy másik helyszínen újra felvegyék a fonalat, mert az adásban csak egy vágás választja el majd a két helyszínt.

Livius nevek említése nélkül bevallja, hogy voltak, akikkel nehezen boldogult, másokkal könnyen megtalálta a hangot, és ez nem is feltétlenül azon múlik, hogy valakit ismer ezer éve, mással meg a forgatás előtt találkozik először. Szerinte a forgatás az, ahol kiderül, mennyire csapatmunka a tévézés, aminek mindenki ugyanolyan fontos eleme. Ebben a stábban nem fordulhat elő, hogy a kamera túl hamar leáll, mert az operatőr is érzi, mi a fontos az elhangzottakból, és ő sem mehet a saját feje után, sokszor a szerkesztő rutinjára kell hagynia magát. Mindehhez kell az, hogy a többéves közös munka összekovácsolta a társaságot.

A vágószobában áll össze a műsor, kerülnek rá a védjegynek számító digitális effektek, a szerkesztő itt illeszti be az általuk linknek nevezett anyagokat. Három nap, huszonöt órányi munka az előszerkesztett anyagot készre vágni, amit a stáb Kistamás László supervizori közreműködésével még egyszer megnéz, és amit kell, még változtatnak rajta. Egy ilyen átvételen részt vettünk, a Koronczi Endre képzőművészről készített műsor volt terítéken (ez került a múlt vasárnap adásba). A megnézés során felmerült, hogy bent maradhat-e egy reklámpóló olvasható felirata vagy egy hanghiba az anyagban, és felmerültek persze pluszötletek is, olyanok, amelyek hozzátesznek a végső változathoz.