Tévés perek és műbalhék

Vágólapra másolva!
Nem teljesen ismeretlen a hazai televíziózásban, hogy egy médiaszemélyiség váratlanul felrúg egy megállapodást, és a konkurencia egyik műsorában adomázik másnap, persze a szigorúan előre megbeszélt témák közül mazsolázva, nehogy meglepetés érje a kérdezőt. Tavaly volt gond tartalomlopásból, házi szennyest kiteregető, botrányt ígérő könyvből, címlopásból és ki tudja még, miféle ügyből. Megnéztük, milyen zajosabb perek indultak tavaly a tévéknél: mi került ténylegesen a bíróságra, miből lett titkos paktum, és mi volt nyilvánvaló és átlátszó műbalhé?
Vágólapra másolva!

A legfrissebb ügy az ATV-hez köthető: a Bagi-Nacsa-show forgatásán Bagi Iván és Nacsa Olivér nem jelent meg, nélkülük pedig - lássuk be - a róluk elnevezett show nem az igazi, némi hiányérzet maradna a nézőben. A Happy Film Média Kft. (Hajdú Péter cége) szerint ezzel élő, 2007-re vonatkozó hatályos szerződésüket megszegték, a producer súlyos anyagi és erkölcsi kárt emleget, mivel a műsort gyártó cég nem tudja teljesíteni az ATV Televízióval szembeni kötelezettségeit. A csatornán mindössze egy szilveszteri adást letudó Nacsa időközben felbukkant a TV2-n, az RTL Klubon, azaz újabb négy-négy milliós kötbért kellene fizetnie a szerződés érvényességét vitató humoristáknak. A páros nevében nyilatkozó Nacsa Olivért hétfő este kérdeztük erről, szerinte a szerződés nem érvényes, és eztán már az ügyvédek foglalkoznak a paragrafusokkal. Hogy a TV2 állná a büntetést, az állítólag szóbeszéd, semmi alapja nincs. Bővebben a perről itt.

Tavaly is akadtak érdekes esetek. Gauland Ágnes Fábry - cenzúra nélkül című könyve már megjelenése előtt vihart keltett, sajtótéma lett: Kovács Kristóf producer a titoktartási szerződésre hivatkozva követelte, hogy ne jelenjen meg a korábbi szerkesztő által megírt összeállítás, de a vékonyka kötet a karácsonyi ajándékozási láz előtt még a boltokba került. Az egy óra alatt kivégezhető könyvben ugyan vannak érdekes részek, de csak röviden, nem kibontva - végig az az olvasó érzése, hogy az igazán szaftos sztorikról, kínos esetekről hallgat a produkciótól kilépett szerző. A lapok milliós perről írtak, majd csend lett az ügyben, az [origo] pedig a legilletékesebbet, az Esti showder, az Activity show és a Szulák Andrea-show producerét, a Primetime Entertainment tulajdonosát kérdezte.

"Valóban bíróságra mentünk, beadtunk egy keresetet, de sikerült megegyeznünk peren kívül. Kőkeményen üzleti ügyről volt szó, nem többről. A jogok átkerültek hozzánk" - magyarázta Kovács Kristóf azt, hogy miért reklámozták a kifogásolt és előzetesen pokolba kívánt kötetet a múlt heti adásban, a minimális méretű ruhácskákban feszítő ápolónők felvonulása előtt. A produkcióból kiszállt szerkesztő alighanem így is keresett némi pénzt, a Primetime Entertainment pedig talán még többet, az eladásoknak pedig igen jót tett a kisebb botrány. A vásárló megtudta a könyvből, amit mindig sejtett, hogy a bulvárlapokra erősen támaszkodnak a szórakoztató tévéshow-k: egy szaftos, irányított botrány logikusan emeli a nézettséget. A nézőszám és közönségarány számít leginkább a szerződések meghosszabbítása pillanatában.

A show titkait - viszonylag visszafogottan - kiteregető könyv előtt Kelemen Anna esetétől volt hangos a bulvársajtó: ő valamikor tavaly szeptemberben, a műsor felvétele előtt írta alá a szerződést, mely szerint végigüli Fábry verbális attakját. A playmate a forgatásra nem ment el, helyette valami homályos olasz útról fecsegett, így az Esti showder-t gyártó cég később benyújtotta a hivatalos papírokat a bíróságon. Anyagi kártérítésről is volt szó benne (limuzin bérlése és egyéb, kifizetett, de igénybe nem vett szolgáltatások miatt), nem anyagi károkért pedig - a lapok szerint - húszmillió forintot követeltek a Buzera című műsorban országosan ismertté vált szőkeségtől. "Lehetetlen helyzetbe került a produkció, és ilyet senki sem tehet. Azért akarjuk jogi útra terelni az ügyet, hogy megmutassuk: ma, Magyarországon ezt nem lehet megcsinálni" - nyilatkozta akkor Kovács Kristóf.

A lapok tehát megírták, hogy per készül, de a bulvárhősnő felbukkant két héttel később egy másik Esti showder-ben, majd úgy tűnt, bérletet váltott, mert a múlt héten újfent ott parádézott (Nacsa és Győzike, továbbá a főként szemrevaló nővérkékkel foglalkozó Fábry társaságában). A jelek szerint tehát béke van a felek közt: de mi lett a milliós perrel? "Beadtunk egy keresetet, és a perrel való fenyegetés hatásosnak bizonyult. Kelemen Anna azóta rugalmasan együttműködik velünk, a tárgyalásra el sem mentünk, azaz megegyeztek a felek. Úgy érzem, túlzott lett volna milliókra büntetni valakit, aki nem tudja kifizetni, de lépni kellett, hogy jelezzük, a szerződéseket nem lehet felrúgni" - válaszolta kérdésünkre a producer. A Showder arcának, Fábry Sándornak volt még tavaly egy becsületsértési pere is, erről bővebben itt.