A tévés műfajok mostohagyereke

Sok száz dokumentumfilm készül évente Magyarországon, amelyek egyetlen módon tudnak nézőikhez eljutni - ha adásba kerülnek. Mivel azonban tömegeket nem vonzanak, ezért nincs könnyű helyzetük.

Volt egyszer Magyarországon a mozgóképnek egy fontos ága, a dokumentumfilm. A távoli múltban, amikor még tiltást érdemeltek a túlságosan szókimondó filmek, a doksik kiemelt szerepe volt az igazi magyar valóságról tudósítani, és legjobb rendezőink forgatták ezeket. 1989 után a dokumentálás és múltfeltárás még mindig akár milliókat is a képernyő elé ültetett, például a Fekete Doboz társulás, vagy Almási Tamás filmjei. Aztán elindultak a kereskedelmi televíziók, és mintha a húsbavágó témák is elfogytak volna, a dokumentumfilmek lassan kikoptak a tévék kínálatából.

Pedig készülnek szép számmal, az idei filmszemlére kettőszáz fölötti számban neveztek be dokukat, ennek többszöröse az éves termés. Köszönhetően annak, hogy ez egy olcsó műfaj, amit sokan ingyen, saját kamerájukkal és számítógépükkel készítenek, de az MMKA, az NKA vagy a Történelmi Filmalapítvány (nem túl sok) pénze is rendelkezésre áll a komolyabb vállalkozások számára. Moziba a dokumentumfilm ritkán jut el, a tavalyi évből talán az Új Eldorádó jelenti az egyetlen kivételt, ami színvonalával és témaválasztásával kiérdemelte, hogy sokáig fusson a hazai filmszínházakban. Ja és egy másik hazai doksinak is helyet csinált Michael Moore (Fahrenheit 9/11) közéleti botrányfilmjeivel, de a Kulcsár és a haverok elég távol esik a műfaj magyar hagyományaitól.

Amikor doksi, pláne magyar, alig kerül moziba, akkor képernyőn a helye. De melyiken? A kereskedelmi televíziók a nézettségből élnek, tőlük nem várható, hogy a nézők számára érdektelen filmeket játsszanak, erre a médiatörvény sem kötelezi őket. Maradnak a közszolgálati adók, az m1-en a tavalyi év második felében nagyszabású kísérletként (igaz, hogy hétfőn, de) főműsoridőben adták a Dokuzóna sorozatot. Ezek közé hazai alkotás nem fért be, de a műfaj iránti gesztus fontos volt, sajnos a műsor az idei év hétfőinek műsorából eltűnt, annak ellenére, hogy a televízió műsorigazgatója sikertörténetként beszélt róla.

Az m2 már kevésbé bánik mostohán a dokukkal, ami, valljuk be, nem is lenne szép egy önmagát kulturális és ismeretterjesztő csatornaként meghatározó adótól, és vetít magyar dokumentumfilmeket a Duna tévé is, ha nem is olyan arányban, mint Sára Sándor elnökségének idején. Durst György, a dokumentumfilmeket is készítő Duna Műhely vezetője szerint abban, hogy kevés doksi kerül a képernyőre, a filmkészítők is hibásak, nemzetközi fesztiválokon több érdekes alkotással lehet találkozni, mint a magyar mustrákon. Ugyanakkor lehetőséget lát abban, hogy az új médiatörvény tervezete reklámmentessé tenné a közszolgálati csatornákat, melyek így a nézettségi verseny alól mentesülve, valóban kultúra- és ismeretközvetítéssel foglalkoznának, a nagyobb megbecsülés pedig az alkotókat is inspirálhatná.

Durst nagy lehetőséget és néhány jó példát is lát a regionális adóknál, a helyi témákat feldolgozó dokumentumok, ha nagyon színvonalasak, sem találnák meg helyüket szélesebb közönség előtt, a városi tévék viszont sikerrel vetíthetik ezeket. Erre példa az, hogy a Dokumentum Műhely hetente három új filmet tűz műsorra a helyi televíziók hálózatának adóján, minden bizonnyal érdekes műsorok készülnek szerte az országban.

A puding próbája az evés, nyissuk fel az e heti műsorújságot, és nézzük meg, mit kínálnak az országos adók egy hétközi és egy hétvégi napon. Csak a klasszikus dokumentumfilmeket keressük, a természetfilmek, híradók, werkfilmek, Fókusz-ok és Aktív-ok számunkra nem érdekesek, még ha erről a műsorok gazdái mást gondolnak is. Az e heti csütörtök műsorából kiderül, az előítéleteink ellenére igenis vetít kereskedelmi tévé doksit, ráadásul minden nap, igaz, az RTL-en futó A játék neve: túlélés éjjel egy körül kerül adásba, és nem a magyar valóság feldolgozása, de mégis. Végül is bármikor kerülhetünk veszélybe, és nem árt, ha ezekre a helyzetekre profi kaszkadőrök készítenek fel. Az m2 főműsoridőben, este kilenckor a kárpátaljai valóságról tudósít, a Duna egy Magyarországon sokat játszó osztrák zenész portréját kínálja fél egykor, ennyi a teljes felhozatal.