Sztárvendég a Született feleségeknél

Vágólapra másolva!
A Született feleségek az elnyert Emmy- és Golden Globe-díjakkal már bebizonyította, hogy nemcsak a nézők, de a kritikusok körében is elsöprő sikert aratott. A sorozat szakmai elismertségét jelzi az is, hogy most már nagyobb sztárok is szívesen költöznek a Lila Akác közbe.
Vágólapra másolva!

Amerikában hatalmas szenzációnak számított, amikor az ott április 9-én vetített epizódban megjelent Bree van de Kamp mostohaanyja. A sorozat rajongóinak már ez a tény maga is örömet szerzett, hiszen a "tökéletes feleség" rokonsága eddig még nem mutatkozott be a képernyőn. Ami viszont az örömöt szenzációvá emelte, hogy a filmbéli pótszülővel együtt megszemélyesítője, Carol Burnett is a sorozatba került. A hölgy a tengerentúli televíziózás egyik legsikeresebb komikája, hírnevét még a hatvanas-hetvenes években alapozta meg, saját magáról elnevezett show-jával, de a magyar nézők is emlékezhetnek rá például az Annie című musicalből.

A sorozatban való szereplésre nemrég igent mondott egy olyan sztár is, akit talán jobban ismerhetnek a hazai mozilátogatók. Laura Dern a Jurassic Park csinos kutatónőjeként vált ismertté szélesebb körben, de a Lynch-rajongók bizonyára már jóval az előtt is számon tartották, hiszen a mester két filmjében, a Kék bársony-ban és a Veszett a világ-ban is szerepelt. Ugyanígy ismerhették őt az Oscar-gálák állandó nézői is, hiszen 1992-ben - a dinós film bemutatását megelőző évben - a legjobb színésznő díjára jelölték a Rózsa és tövis című filmben nyújtott alakításáért.

Dern kisasszony egyelőre csak két epizód erejéig jelenik meg a Született feleségek mostani (második) szériájában, de a harmadik sorozatban már állandó szerepet szánnak neki az alkotók. Szerepe szerint egy volt kórista lányt alakít, aki éppen egyedül álló anyaként neveli gyermekét. Az újonnan megjelenő karakter a kaszinóiról ismert Atlantic Cityből keveredett a Lila Akác közbe, de még a "nyugodt" kertvárosban is arról álmodozik, hogy ő lesz minden idők legnagyobb black jack játékosa - ez bizonyára számtalan humoros jelenet forrása lesz, így a nézők sem fognak rosszul járni Dern belépésével.