Börtönbe zárták a tévés séfet

Vágólapra másolva!
Philip Lee a híresen rossz modorú séffel, Gordon Ramsayvel főzőcskézett egy ideig, majd elvitték a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Gordon Ramsay Kitchen Nightmares című sorozatában (magyarul a TV Paprikán, Ramsay, a konyha ördöge címmel) jelent meg Philip Lee, egy Morgan's nevű hely szakácsa. A műsorban bénázott egy sort; Ramsay, a maga sajátos modorában le is torkollta párszor, amiért odaégette az ételt. A pechsorozat még tovább folytatódott, hiszen a rendőrök a tévés főzőcske után vitték el a férfit.

A vád csekkhamisítás, amit a szakács el is ismert a bíróságon: bevallotta, hogy két kollégájától is lopott el csekkeket, amiket aztán beváltott - tettéért háromhónapos börtönbüntetésre számíthat. Különös módon látott egyébként napvilágot az ügy: Lee hétfőn nem ment be új munkahelyére, a Blue Barba, és amikor kollégái elkezdtek nyomozni utána, akkor derült csak ki, hogy épp rács mögött csücsül.

A liverpooli illetőségű Lee egyik munkatársa így nyilatkozott a Liverpool Echo-nak: "Mindannyiunk számára óriási sokk volt, amikor kiderült, hogy éppen börtönben ül. Phil egy igazán jó srác, aki sok szakmai tapasztalatot szerzett a Gordon Ramsayvel való közös munka során."