Cenzúra a kereszt nevében

Sokan gondolhatják úgy, nem kell sok ahhoz, hogy felidegesítsünk egy egyházat: egyszerűen csak másképpen kell ábrázolni dolgokat, mint ahogyan az adott felekezetbe tartozók látják. Ennél persze összetettebb jelenségről van szó, mindenesetre tény, hogy a művészi alkotások kapcsán is számos példát láttunk már erre, gondoljunk csak a Krisztus utolsó megkísértése vagy a Brian élete körüli tiltakozásokra, de nem kisebb vihart kavartak például Hermann Nitsch keresztre feszített disznói sem. Ennek megfelelően számos olyan tévéműsor is akad, amely rendre (ilyen vagy olyan) egyház ellenállásába ütközik, cikkünkben ennek a jelenségnek próbáltunk a mélyére ásni.

Legutóbb a katolikusok az NBC csatornát támadták meg, nem szeretnék ugyanis, ha Madonna legújabb, Confessions címet viselő turnéja képernyőre kerülne. Pontosabban szólva nem is az egész koncerttel van bajuk, csak egy sokak számára emlékezetes show-elemmel, amikor is a botrányos énekesnő egy tüköralapú keresztre feszítve adja elő Live To Tell című számát. Az egyház természetesen bőszen tiltakozik - már az élő koncertek idején is tiltakozott - a jellegzetes bibliai motívum felettébb profán ábrázolása ellen. A vallási vezetők ráadásul az iszlám pártolásával is vádolják az NBC-t, egy hasonló helyzetben ugyanis a csatorna a muszlimok kedvéért kivágott egy jelenetet a múlt télen nagy vihart kavart dán rajzfilmből, most pedig az egyik vezető, Kevin Reilly azt nyilatkozta, hogy nem talál semmi kivetnivalót Madonna magánszámában.

Mint ahogy a Madonna-ügy, a bevezetőben felsorolt többi eset is mind a katolikus egyházhoz kötődik, talán e vallás képviselőiről is halljuk a legtöbbet, hogy felemelik hangjukat valamely nekik nem tetsző dologgal szemben - amit a köznép általában a katolikus bigottéria rovására szokott írni. Azért árnyaltabb a helyzet, ahogyan arra dr. Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszékének vezetője is rámutatott, amikor a témáról kérdeztük. Egyrészt túlzás, ha azt mondjuk, hogy a többi egyház nem szokott háborogni (lásd a dán karikaturisták esetét), másrészt viszont valóban a katolikusok a leghangosabbak, de csak azért, mert a katolicizmus az egyetlen vallás, amelynek olyan világszervezete van, amelyben többek között a tiltakozás is hierarchia alapján működik. Ellentétben a zsidó vallással, az iszlámmal, a hinduizmussal vagy a buddhizmussal (ahol iskolák és mesterek, illetve nagy szaktekintélyek vannak), a katolicizmus olyan intézményrendszert tart fenn, amelyben megvan a jogi lehetőség is arra, hogy tiltakozzanak valami ellen.

Más kérdés, hogy az adott műalkotás ellen tiltakozók nem mindig a hivatalos véleményt képviselik, nem tudják tehát maguk mögött az egész egyház támogatását. A vallási közösségekben is, akárcsak a politikai szférában, vannak szélsőségesek (fundamentalisták), akik mindenért felkapják a vizet - őket egyházukkal azonosítani azonban olyan lenne, mintha a köveket dobáló, tévészékházat ostromló vandálokat vennénk egy kalap alá a békés tüntetőkkel. Mint azt Máté-Tóth is elmondta, igen alapos ok kell ahhoz, hogy egy művészeti alkotás kihozza a sodrából a hivatalos egyházat, hiszen a katolikusok (és a zsidóság is) roppant módon pártolják a művészeteket. Nem véletlen, hogy a II. vatikáni zsinat alkalmával a pápaság is elismerte az alkotók autonómiáját. A legnehezebb talán azt eldönteni - mondja Máté-Tóth -, hogy hol a határ a valódi művészi érték és az öncélú provokáció között: a bevezetőben említett Scorsese-alkotásról, a Krisztus utolsó megkísértésé-ről például muszáj elismerni, hogy komoly alkotás, így az ellene kirobbant tiltakozások is csak a szélsőséges alszervezetek véleményét tükrözték, a hivatalos egyház valójában, ha nem is támogatta, de elfogadta a film létjogosultságát.