A mikrofonnál: Isten

Vágólapra másolva!
Amerika egyik legnagyobb vallásos szervezete, az Amerikai Biblia Szövetség eddig is minden fórumot igénybe vett ahhoz, hogy közérthető formában tudja eljuttatni az Igét minél több emberhez. Itt a legújabb húzás: a saját tévéshow.
Vágólapra másolva!

Nehéz dolga van annak, aki a médiában akar érvényesülni: az ember azt gondolná, hogy egy vallási szervezet - istentiszteletei, gyűlései közvetítésén kívül - csak húsvétkor vagy karácsonykor kaphat nagyobb szerepet a tévében. Persze a keresztényalapú Amerikában ez is másként van, hisz a tengerentúlon régóta nagy a kereslet például a tévés prédikátorokra - erről a jelenségről mi is cikkeztünk korábban.

A vallási talkshow-knak azonban ez idáig nem volt ilyen keletje, most azonban a Biblia Szövetség is beszállt a showbizniszbe, hogy minél több ember hallhassa Isten szavát rajtuk keresztül. A legnagyobb probléma, amivel a készítőknek szembe kellett nézniük, hogy hogyan tudnak mindenki számára érdekessé tenni egy olyan beszélgetős műsort, amely nálunk, legfeljebb a Tudósklubhoz hasonló műsorok sávjában menne el.

A szövetség ugyanis elsősorban azt szerette volna bemutatni a nézőknek, hogy a keresztény gondolkodók hogyan látják a Biblia szerepét a modern életben - ez pedig alapvetően csak a vallási fanatikusokat és a teológusokat érdekli igazán. Hogy ne csak ők nézzék a műsort, a szerkesztők megpróbáltak olyan vallási szemszögből is vizsgálható témákat találni, amelyek vita tárgyát képezik a jelenlegi közéletben.

Eképpen gondolkodva, az első adást rögtön a Da Vinci-kód problémája köré szervezték, a moderátor szerepét ellátó Paul Irwin tiszteleteshez a műsor idejére egy teológus- és egy régészprofesszor csatlakozott szakértőként. Az egyelőre huszonkét epizódból álló sorozatban olyan témák is terítékre kerülnek, mint a halálraítéltek istenképe vagy az afro-amerikaiak helyzete hazájukban.

A debütálás végül igen jól sikerült, a műsortervvel ugyanis kétszázhetvenöt tévéállomást sikerült meggyőzni arról, hogy vegyék be repertoárjukba a talkshow-t. Ez nem kis teljesítmény, mert bár az országban kétszáz körül van a vallási csatornák száma, ezeknek szinte mindegyike más-más gyülekezet igéjét hirdeti.