Játssz a túlélésért a Lostban!

Vágólapra másolva!
Mostantól bárki tesztelheti, hogy egy repülőgép-szerencsétlenség esetén megállná-e a helyét: az ABC csatorna honlapján elindult a Lost című sorozat interaktív változata, amelyben mi dönthetjük el, hogy merre megyünk és mit viszünk magunkkal.  
Vágólapra másolva!

Természetes dolog, hogy ha egy sorozat olyan sikeres, mint a többszörös Emmy-díjas Lost - Eltűntek, akkor előbb-utóbb megjelennek a hozzá kapcsolódó termékek is - kezdve a pólókkal, bögrékkel az olyan modernebb és elvontabb reklámhordozókig, mint a háttérkép vagy a számítógépes játék. Legutóbb a 24 című szériának készült Playstation-változata, (melynek plakátját magunk is láthatjuk a főváros metróvonalain), de a Star Trek-csapat informatikusai jóvoltából kijárhatjuk akár a Klingon Akadémiát is.

A Lost honlapján korábban is találkozhattunk már a sorozathoz kapcsolódó, kisebb technikai igényű játékokkal, de azok nem konkrétan a történetbe helyezték bele a játékost. A Lost-kirakóval viszonylag egyszerű a dolguk azoknak is, akik nem követik nyomon a sorozat történéseit: itt négy jellegzetes jelenet puzzle-darabjait kell csupán összeillesztenünk. A kvíz már kicsivel nagyobb felkészültséget kíván a játékostól, hiszen itt például olyan kérdésekre kell válaszolnunk, mint hogy melyik híres dal címe van Charlie vállára tetoválva.

A most indult új játék a Mission Survival nevet kapta - itt a repülőgép lezuhanása után magunkra maradunk a szigeten: nekünk kell eldöntenünk, hogy merre indulunk el, és hogy a roncsok között talált tárgyakból mit tudunk később hasznosítani - az egyik bőröndben rejtőző nyertes lottószelvénnyel valószínűleg nincs mit kezdeni egy olyan helyen, ahol több száz kilométerre van a legközelebbi fogadóiroda. A játék legnagyobb csalafintasága az, hogy ha nagyon elmerülünk a keresgélésben, akkor pár perc után meghalhatunk, mert egészségi állapotunk a repülőgépdarabok pakolgatása közben folyamatosan romlik - ebből is láthatjuk: nem is olyan könnyű a sztárok élete.