Vágólapra másolva!
Egy tizenegy éves autista fiú indul az egyik brit tévés vetélkedőben, a Junior Mastermind című versenyben. A speciális téma a Csillagok háborúja lesz, ezen a területen a fiú igencsak otthonosan mozog.
Vágólapra másolva!

Az autizmus az agyi működés súlyos, alapvető fejlődésterületeket érintő, egész életen át tartó zavara. Egymástól függetlenül Kanner amerikai pszichiáter 1943-ban, Asperger bécsi pszichiáter pedig 1944-ben írta le az autizmust, s annak két csoportját: a súlyosabb változatot, amely Kanner-szindrómaként és az enyhébb változatot, amely Asperger-szindrómaként vált ismertté.

Michael Ftizgerald professzor például történelmi személyiségek és híres művészek, alkotók, tudósok életét tanulmányozva jutott arra a következtetésre, hogy közülük az eddig véltnél jóval többen hordozták az Asperger-szindrómát okozó genetikai rendellenességet. Az ír kutató szerint Isaac Newton, Albert Einstein, Charles Darwin és Andy Warhol egyaránt az Asperger-szindrómának nevezett betegséggel született. Az Asperger-szindrómára alapvetően jellemző az igen gyenge szociális alkalmazkodóképesség, illetve valamilyen bonyolult terület vagy téma iránti megszállott érdeklődés. Jellemzői részben megegyeznek az autizmus jellemzőivel, az előbbi állapot azonban egyfajta pluszt is ad: kreatívabbá teszi az embereket.

Andrew Cowan pont ebben a betegségben szenved, ő indulhat a BBC 1-es csatornáján a Star Wars kvízjátékban, írja a Sun. A fiú már négyéves korában lenyűgözte szüleit, ugyanis az újságokban szereplő Csillagok háborúja-kérdések közül szinte mindegyikre - 95 százalékos pontossággal - tudta a választ.

A kisfiú - akinek szociális beilleszkedési problémái vannak, nem bírja a magas, erős hangokat - nem viseli jól a stresszes helyzeteket, ennek ellenére bizakodó. "Ezzel azt szeretném bemutatni, hogy a hozzám hasonlóak normális életet tudnak élni, és mi nem olyanok vagyunk, mint amilyennek hisznek" - mondta. A május 16-án adásba kerülő műsorban húsz gyerek indul, mind 10 vagy 11 éves, közülük hat jut be a nagydöntőbe, és csak egy lesz, aki a Junior Mastermind 2005 címmel gazdagodik. A témák közt felbukkannak tévésorozatok, Churchill élete és munkássága vagy éppen a Beatles együttes története is.