Vágólapra másolva!
A jelenleginél jóval kevesebb vezetővel számoló szervezeti struktúra bevezetését tervezi a Magyar Televízióban (MTV) Rudi Zoltán elnök.
Vágólapra másolva!

Az MTV osztályvezető-helyettesi, illetve magasabb beosztású munkatársainak száma a jelenlegi 157-ről 65-70-re csökken, a mostani 18 helyett 10 igazgatója marad az intézménynek - értesült az MTI.

A 2004. szeptember óta alelnök nélkül működő társaságnak eszerint két alelnöke lesz: egyikük a gazdálkodással és a működtetéssel foglalkozik, míg a közszolgálati műsorokért felelős alelnök a műsorkészítő helyeket és az egyes csatornákat felügyelő intendánsokat fogja össze.

A tévé elnöke még pénteken, január 28-án eljuttatja a közszolgálati médiumban működő érdekképviseletekhez a szervezeti ábra tervét, amelyet Rudi Zoltán a válaszok után, legkésőbb február végéig, március elejéig véglegesít.

A vezetők számának csökkentésétől több mint 100 millió forintos éves megtakarítást vár az intézmény.

A menedzsment név nélkül megszólaló tagja arról is beszámolt, az átalakítás fontos eleme, hogy különválasztják a műszaki, a pénzügyi és az emberi erőforrásokat, versenyhelyzetet teremtve a külső és a belső alkotók között; az intézkedéstől a gyártási költségek csökkenését várják.

Az MTI-nek nyilatkozó tévés szerint ezzel párhuzamosan bizonyos minőségi feltételek teljesítését is vállalniuk kellene a végleges szervezeti séma életbe lépése után kinevezett intendánsoknak.

Az "egyszerre centralizált és a felelősséget megosztó" szisztéma a forrás közlése szerint lehetővé teszi, hogy az MTV elnöke, "aki most mindenért számon kérhető", csak közép- és hosszú távú, stratégiai ügyekkel foglalkozzon majd, napi kérdésekbe pedig csak működési zavarok esetén kelljen beleszólnia.