Settenkedő: élet 24 órában

Vágólapra másolva!
Aki kérdez: Czabán György Kolbász, rádiós, filmes, fotós, rendező, operatőr, forgatókönyvíró. Aki válaszol: az elmúlt két évben országosan ismertté lett, korábban inkább csak értelmiségiek által olvasott és elfogadott Bakács Tibor Settenkedő. Ő az, akinek frappáns, szellemes beszólásai a Megasztár-adások után is élnek még egy darabig a műsort megvitató rajongók körében. Könyv jelent meg róla, saját honlapot indított. Sztár lett, na!
Vágólapra másolva!

"Gyakorlati érzéke, mint ennek a széknek, amin ülök, szervezőkészsége a nullához közelít, és rosszul vezet. Nem tartja a sebességet és a sávot. A modern technika nem izgatja, még e-mailje sincs. Meg azt sem szeretem, amikor gügyög, meg amikor kitör. Azt nem kívánom senkinek. De nagyon gyors. Ha beül a gépbe, akkor úgy tíz perc alatt beüt egy másfél flekkes cikket, ami általában rendben van. Szövegileg is, meg szól is valamiről. Biztos az autóban gondolkodik odafelé. Meg vissza. Aztán lehet, hogy Bruce Willist akar írni, csak Brad Pitt sikerül, de majd az olvasószerkesztő kijavítja. És már ott sincs. Kivéve, ha mondjuk Kantról kérdezed. Akkor tart egy röpke órás kiselőadást, és elkésik a következő programjáról" - írja róla Czabán György, a kérdező. Bizonyára kellemes szellemi élmény lehet Bakács barátjának lenni: mindenki szereti a jó humorú, megfelelő adag cinizmussal, iróniával ellátott, világra nyitott, hol fanyar, hol őszintén vidám embereket, azokat, akik még nem látják reménytelenül rohadtak a társadalmat és teljesen kilátástalannak a közeljövőt. Tanul tőlük az ember, lehet velük vitatkozni mindenről (Kantról vagy a bicikliszerelésről, a dél-amerikai gyarmati építészetről vagy egy tévés bemondónő alakjáról), dühöngve ott lehet hagyni őket esőben az utcán, egy sarkon, hogy aztán egy sör mellett, egy külvárosi kiskocsmában minden tisztázódjék, és folytatódjon a hol intellektuális, roppant magasan szárnyaló eszmecsere, vagy épp a végtelenül egyszerű, futballról és amerikai filmekről szóló diskurzus.

"Nem tudom, miért jó az, ha sokakhoz szólhat az ember. De jó" - fejtegette nekünk, amikor felhívtuk. Épp forradalmi helyzetben csíptük meg, egy falóval küzdött. - "Soha nem volt olyan időszak életemben, ami egyértelműen jó vagy rossz lett volna. Amikor csak kritikus voltam, az fájt, hogy csak kevesen figyelnek arra, mit írok vagy beszélek. Persze az a pár tucat ember is számít, de nem mondhatom, hogy boldogabb lettem attól, hogy kétmillióan figyelik, mit mondok."

A könyvvel kapcsolatban természetesen maradt benne hiányérzet: erre bólintunk, hiszen milyen élet az, mi maradéktalanul belefér egy 220 oldalas kötetbe? "Ez egy beszélgetés, ami hol mély, hol nem az, de szabad asszociációkon nyugszik. Régóta ismerjük egymást, az ötlet meg az volt, hogy 24 óra alatt vegyük fel az egészet. A rádiós reklámja olyan, hogy én lehúzom a vécét, Czabán barátom meg kiabál, hogy 'gyere már!' Egy lakásban beszélgettünk, ennyire egyszerű" - véli.

"A Settenkedő-könyvek sorozata hasonlatos a sorozatgyilkos pályafutásához. Minél többet tudok meg a delictumról, az áldozatról, a könyvről, annál inkább nő a feszültség az olvasóban, annál inkább visszafordíthatatlan az agyi folyamat, amely barázdát szánt az emlékezésben. A sorozat kultikus szerepet szeretne játszani a honi szellemi életben, természetesen hazai alapanyagok felhasználásával. Ennek első darabja a Barátom, Settenkedő, amit Czabán György rögzített az utókornak, s amiben az intellektuális bulvár alapjait kívánják letenni a szerzők. Jelszavunk, hogy több nap, mint kolbász, s ennek fényében kívánunk mindenkinek felháborító, andalító, döccenő órákat" - mondja.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Miről, kiről is van szó? Arról a filmkritikusról, aki ott volt a Magyar Narancs születésénél, a Tilos rádió és a győri Mediawave születésénél, aki rovatot kapott az ÉS-ben és a Wanted magazinban, ám mindezek ellenére csak értelmiségi körökben volt ismert, országosan csak a Megasztár zsűritagjaként lett az. A rendszeres kereskedelmi tévés jelenléttel elérte azt, hogy százezrek figyeljék szavait - kérdés az, hogy szüksége van-e neki erre.

A Tilos rádiós pólóval a TV2 tehetségkutatójában tüntető Bakácsnak nemrégiben lett elege a magyar entellektüelekből, a sznob filmesekből, a nyafogó értelmiségből, mivel úgy véli, hogy ezek a csoportok igen szűken képzelik el a szerepüket, nem adnak mozgásteret maguknak, sértődötten duzzognak, fanyalognak a kritika hallatán, miközben nem elég nyitottak. A Megasztár legfrappánsabb, legszellemesebb beszólásait jegyző Settenkedőnek persze a kereskedelmi tévékről, a győzikékről is megvan a véleménye, amit nem is rejt el - noha egy szórakoztató tévéshow-nak (is) dolgozik. "Szerintem a média szállította le az igényszinteket. A közönség ki volt szolgáltatva, és nem fordítva történt. Akinek a kezében a fegyver, az az agresszor, és nem az, akire ráfogják. A mélypont szerintem az volt, amikor plasztikai sebészek átszabták a játékosok arcát. A nézettség okán még a sorsba, arcba, teremtésbe is beleszól a média, tehát levágják a fejedet főműsoridőben, ha van rá érdeklődés. Lehetett sejteni, hogy a végén azért eljutunk a koprofágiáig. Nem tudom, ilyenkor ki a megrendelő, dr. Lucifer vagy valaki más?" - válaszolja, ha erről kérdik.