Csúcs, szex és New York

Vágólapra másolva!
Augusztus 1. és 7. között a Viasat 3 6,9 százalékos kereskedelmi közönségarányt ért el, ezzel történetének legjobb heti eredményével büszkélkedhet.
Vágólapra másolva!

Főképp amerikai sikersorozatok lendítették előre a negyedik legnézettebb hazai tévécsatornát, a Viasat 3-at. Augusztus első hetében 6,9 százalékos kereskedelmi közönségarányt ért el a csatorna, ami a legjobb heti eredménynek számít.

Két kiemelkedő nap is hozzájárult a jó eredményhez: csütörtökön 9,3 százalékos, pénteken 8,6 százalékos kereskedelmi közönségarányt produkált a csatorna a 18-49 éves nézők körében.

A legnézettebb műsorok a Miami helyszínelők, a Szex és New York és a Helyszínelők voltak. Az este kilenc és tíz körül kezdődő sorozatok epizódjait sokan követték. Előbbi 14,1 százalékos közönségarányt ért el a 19-49-es korcsoportban, a New York-i szingli nők szenvedéseit és pikáns beszélgetéseit az épp tévézők 7,3 százaléka figyelte, miközben a Helyszínelők augusztus 4-i epizódja 17,2 százalékot ért el.

A teljes lakosság esetében valamivel rosszabbak az eredmények: itt a Helyszínelők 13,1 százalékos közönségaránnyal emelte a csatorna nézettségét.