Mindenre elszántak a megasztárok

Vágólapra másolva!
Impozáns színpadi képet ígérnek, ennek megfelelően a TV2 szakemberei komoly fény- és hangtechnikával készülnek szombatra. A már kiesett és a még versenyben lévő énekesek reggeltől késő estig folyamatosan próbálnak - nézze meg képeinket!
Vágólapra másolva!

A zenei tehetségkutató eddigi húsz adáshoz a műsor stábja összesen ezer órát forgatott, a show-nak azonban még nincs vége. A legnagyobb élő hazai koncertközvetítést ígérik szombatra a TV2 tehetségkutatójának szervezői, tánckarral, mindenféle showelemmel. A próbák folyamatosan zajlanak, smink nélkül, látszólag lazán, utcai ruhában - de a nagydöntőn tucatnyi kamera követi majd a mozgásukat, így mindenre figyelni kell.

Az élő show kétszáznegyven ember összehangolt munkájának eredménye, de Caremelnek és Palcsó Tamásnak még nehezebb munkája akadt, ugyanis szombatra nyolc dalt kell megtanulniuk. A már kiesett tíz versenyző viszont tíz új dalt gyakorol be a döntőre, azaz nekik sincs túl sok szabadidejük.

TV2

Az Arénában mindenki fellép, nagyon sok közös dalt láthatnak majd a nézők, ám központban a két győztes megmérettetése áll - az ígéretek szerint nagyon látványos keretek között.

Az elmúlt hetekben járt nálunk cseten Torres Dani, Gál Csaba Boogie, Bartók Eszter, Kovács Timi. A győztes és a dobogósok is bejönnek jövő héten, hogy az [origo] látogatói is faggathassák kedvenceiket.