Az első valóságshow gyerekekkel

Vágólapra másolva!
Újabb irányt talált a reality műfaján belül a Nickelodeon ausztráliai részlege. A kiskorúaknak szóló tévécsatorna kizárólag gyerekekkel készített kemény feladatokkal tűzdelt valóságshow-t, amire előtte más nem vállalkozott.
Vágólapra másolva!

Feladatokra és büntetésekre épül az ausztráliai Nickelodeon csatorna új valóságshow-ja, amelynek résztvevői mindannyian gyerekek, és épp a déli földrészen januárban esedékes iskolai nyári szünetüket töltik. A műsor 10-12 éves játékosait egy Sydney melletti táborban, a vadregényes Milson Islanden helyezték el, ahol négy, két-két fős csapatot alkotnak.

A folyószigeten kijelölt műsorhelyszínen több próbát kell kiállniuk a kamerák előtt az egymással versengő duóknak. A valóságshow-szereplő gyerekeknek az egyhetes forgatás alatt többek között óriáshintákba kell ülniük és végig kell menniük a Milson Island elhagyatott, félelmetesnek tartott ösvényein.

Ha valaki nem tudja teljesíteni a feladatokat, különböző büntetéseket kap. A sikertelen párosoknak lehet, hogy hasznavehetetlenné tett sátor jut éjszakára, de az is előfordulhat, hogy iszapot kell enniük.

Az ausztrál National Nine internetes újság szerint a küzdelem közvetítése során nem csak azt mutatják be, ki a legügyesebb és legbátrabb, hanem azt is, ki mosdik a legkevesebbet és melyik gyerek a legbutább.

A győztesek a végén díjat kapnak, amelynek egyik része, hogy zsúrt rendezhetnek barátaiknak, amelynek számláját a Nickelodeon állja.

A műsorba tömegével jelentkeztek a gyerekek, akik közül a beválasztottak utólag vegyesen látják szereplésüket. A 12 éves Alicia szerint szórakoztató volt a forgatás, és mindenkinek hasznos volt. A kislány azt mondta, a reality megerősítette barátságát műsorbeli társa, a 11 éves Thandi iránt. "Nagyon sokat tanultunk arról, hogyan kell együttműködni. Előtte is a legjobb barátok voltunk, és ez még jobbá tette az egészet" - mondta a gyerek-reality szereplője, akinek társa azt is élvezte, hogy a tévéstáb "sztárként kezelte" őket. " Kértünk csokoládét, és másnap már ott volt a csokoládé."

Az egyik rivális csapat tagja, Andrew másként emlékszik a felvételekre. A fiú elmondta, azért jelentkezett a műsorba, mert azt remélte, híres lehet, de neki nem tetszett az egész, és csalódott.