Charlie angyala is kiteregeti az életét

Vágólapra másolva!
Az amerikai krimi tévés változatának egyik főszereplője, Farah Fawcett úgy döntött, néhány más híresség után ő is megengedi, hogy kamerákkal kövessék mindennapjait.
Vágólapra másolva!

Farrah nyomában (Chasing Farrah) a címe a legújabb amerikai kukkolós valóságshow-nak, amelynek főszereplője a hetvenes évekbeli tévésorozat, a Charlie angyalai szőke sztárja.

Farrah Fawcett szerint évekig kérlelték, mire belement, hogy egy tévéstáb közvetíthesse mindennapjait. A megkopott hírű színésznő végül ráállt a dologra, és a megállapodás szerint a TV Land kábeltelevízió forgatócsoportja a műsor felvételei idején gyakorlatilag egész nap vele lesz.

A márciusban induló sorozat stábja a színésznőt elkíséri bevásárlásaira, bemutatják, amint szabadidejében fest vagy épp a tengerparton pihen, és a kamerák ott lesznek a Fawcett által látogatott partikon. Az egykori tévésztár magánéletébe is betekintést enged, a nézők láthatják, amint régi nagy szerelmével, Ryan O'Neal színésszel újra találkoznak.

Fawcett 1976 és 1977 között szerepelt a Charlie angyalai-ban, amely világszerte ismertté tette, így Magyarországon is. Miután úgy érezte, hogy a sorozat akadályozza művészi fejlődését, otthagyta a szériát, de a gyártó által indított per hatására néhány évre még visszatért vendégszereplőként. A Charlie angyalai-t követően még több tévés produkcióban és mozifilmben is feltűnt, és a nyolcvanas évek végéig halmozta a szakmai és közönségsikereket, később azonban a másodvonalba szorult.