Újra együtt Lucy Liu és Matt LeBlanc

Vágólapra másolva!
Lucy Liu vendégszereplést vállalt Matt LeBlanc ősszel indult tévés komédiasorozatában, amelyben egy komédiasorozat producerét alakítja.
Vágólapra másolva!

A Charlie angyalai moziváltozatának egyik címszereplője, Lucy Liu is feltűnik Matt LeBlanc újabb szitkomjában. A Joey című sorozatban, amely a tavasszal véget ért nagy sikerű Jóbarátok széria karakterének további kalandjait meséli el, legalább két epizódban látható majd a együtt a két sztárszínész, és ha sikert arat a kettős, az NBC további megbízásokat is elképzelhetőnek tart.

Liu tévés producert játszik a sorozatban, amelyben a LeBlanc által alakított Joey Tribbiani azon ügyködik, hogy régóta tervezett színészi karrierjét végre elindítsa. A karácsonykor játszódó első közös Joey-epizódot december első hetében forgatja a páros, akik korábban is dolgoztak már együtt, Matt LeBlanc a Charlie anyalai mindkét mozis részében szerepelt, mint a Lucy Liu által játszott Alex színész barátja.

A fiatal nyomozónő karaktere mellett Liu több más filmes szerepével is sikert aratott, többek közt Quentin Tarantino Kill Bill-jében és a Rob Marshall-féle Chicagó-ban.

Az NBC producerei azt remélik, Lucy Liu tévés vendégszereplése további sikereket hoz, nem csak a színésznőnek, hanem a Joey-nak is, amelyet tizenhárom és fél millióan néznek hetente. Bár Amerikában a sorozat ezzel bekerült a húsz legnézettebb produkció közé, a Joey idején az NBC rendre kikap egyik legfőbb vetélytársától, a CBS-től, amely a Survivor című túlélőshow-t indítja a LeBlanc-sorozat ellen. A Joey nem csak konkurensétől maradt le, hanem a Jóbarátok és saját premierjének tizennyolc és fél milliós nézettségét sem tudja elérni.