Tévés botrány antiszemita megjegyzés miatt

Vágólapra másolva!
Elbocsátották állásából az amerikai Gyakornok című reality egyik szereplőjét, aki a műsor felvételekor gyűlöletkeltőnek ítélt megjegyzéseket tett. A résztvevők üzleti tehetségét lemérő sorozat szereplője azt állítja, a szerkesztők hamis színben tüntették fel mondanivalóját.
Vágólapra másolva!

Duplán vesztes Jennifer Crisafulli, az NBC The Apprentice (A gyakornok) című valóságshow-jának legutóbb kiesett versenyzője, akit a műsorban elhangzott mondataiért az állásából is kirúgtak.

Főnökei szerint az ingatlanügynökként dolgozó Crisafulli egyértelműen antiszemita megjegyzéseket tett, ezért nem dolgozhat tovább a Prudential Douglas Elliman cégnél. A botrány azután tört ki, hogy a jó nevű New York-i vállalkozás munkatársa a legutóbbi részben durva hangon kritizált két nőt, akik elégedetlenek voltak a műsorban nyújtott teljesítményével.

A Donald Trump multimilliárdos vállalkozó által irányított show szeptember végi epizódjában - ahol a többi részhez hasonlóan a résztvevők menedzseri képességeit, üzleti rátermettségét vizsgálták - éttermet kellett alapítani a játékosok egy csoportjának. Munkájuk minőségét pedig a saját belátásuk szerint kialakított vendéglátóhely sikerén mérte le a zsűri. Crisafulli ezért különösen bántónak érezte, hogy két vendég kritikával illette az éttermet. "Öreg, kövér, zsidó hölgyek" - mondta rájuk az utóbb elbocsátott ingatlanügynök.

Alkalmazói szerint ez a megjegyzés, amely valakinek a negatív minősítését összekapcsolja a származásával, nem vezethetett máshoz, mint Crisafulli elbocsátásához. "Nem kívánunk olyan emberrel együtt dolgozni, akinek ilyen a szemlélete" - mondta az Albanyban megjelenő Times Union című lapnak Steven James, a Prudential Douglas Elliman alelnöke, aki a cég munkatársait levélben értesítette a történtekről. "Nem osztjuk Jennifer Crisafulli nézeteit, és nem nézzük el, hogy így viselkedett a műsorban. Megértjük, hogy, akárcsak mi, közületek is sokan felháborodtak a kijelentésein, ezért szeretnénk, ha tudnátok, ezt az ügyet cégünk szokásaihoz méltóan és a ti megelégedésetekre kezeljük" - tartalmazza az ingatlancég belső tájékoztatója.

Másképp látja a helyzetet a megbüntetett munkatárs, aki túlzottnak tartja a vállalat reakcióját. Crisafulli szerint másképp hangzott volna az idézett szöveg, ha a szerkesztők nem vágják ki hozzáfűzött szavait. A kirúgott ingatlanügynök szerint azt is elmondta, hogy az utalás ellenére semmi baja a két idős nő származásával, ráadásul neki is vannak zsidó rokonai.

A magyarázkodás azonban nem változtatta meg a Prudential Douglas Elliman álláspontját, ezért Crisafulli perre akarja vinni a vitát, amihez jogi segítséget kért egy interjúban. "A karrieremnek azt hiszem, befellegzett. Fogalmam sincs, mit csináljak. Jogászok, szerte Amerikában, segítsetek" - mondta Crisafulli.