Johann Sebastian Bach élete<br/>

Bach 1685. március 21-én született Eisenachban, muzsikus családból. Rokonságában sok zenei tehetség akad: felmenői között számos kántor, orgonista, zeneigazgató, udvari muzsikus volt, utódai közül pedig többen jelentős alkotók lettek. Ám Johann Sebastian a sok jó zenész közül is magasan kiemelkedik.

Először apja, Johann Ambrosius udvari és városi muzsikus oktatta a fúvós és vonós hangszerek használatára, majd Eisenach gimnáziumában tanulta a zene és az egyházi ének alapjait. Szülei korai halála után bátyja, Johann Christoph nevelte, ő ismertette meg mestere, Johann Pachelbel billentyűs hangszer- és zeneszerzés-művészetével.

Bach 1700-ban került a lüneburgi Mihály-kolostor internátusába, itt Georg Böhmtől és Johann Jacob Löwétől tanult orgonálni. Hamburgban orgonaépítést tanult, 18 éves korától rendszeresen hívták új orgonák ellenőrzésére s felavatására. Megismerkedett a régi németalföldi orgonamuzsikával, a korabeli francia hangszeres, balett- és operaművészettel is. Bátyja támogatása mellett az önművelés igénye volt a legfontosabb tényező zenei fejlődésében. Hosszú gyalogutakat tett, hogy megismerje a legnagyobb német orgonisták játékát, buzgón tanulmányozta az olasz Vivaldi és Marcello műveit, s már fiatalon a német, olasz és francia zenei hagyomány birtokába került.

1703-ban állást kapott a weimari herceg zenekarában, majd az arnstadti új templom orgonistája lett. Játékába azonban sok kísérletező variációt vegyített, amivel nem nyerte el megbízói egyértelmű tetszését. Ezután Lübeckben felkereste Buxtehudét, 1707-ben orgonista lett Mühlhausenben, s meg is nősült. 1708-17 között udvari muzsikus volt Weimarban, ez volt első nagy alkotó periódusa, első jelentős kantátáit itt írta. 1714-ben hangversenymester lett, mégis 1717-ben karmesternek szegődött Köthenbe, ahol az udvari zenekar számára számos nagy művet: zenekari szviteket, a hat brandenburgi versenyt, hegedű- és csembalókoncerteket komponált. Felesége halála után 1721-ben újra nősült.

1723-ban megpályázta a lipcsei Tamás-iskola kántori és zeneigazgatói állását, s több hírneves jelölt visszalépése után el is nyerte azt. A munkakör valamennyi lipcsei főtemplom zenei irányításával járt, és sok konfliktust eredményezett a város szűkkeblű tanácsával és egyetemével. Itteni működése során orgonajátékával nagy sikert aratott, kompozícióit viszont sokan vitatták, mivel nem követte a divatos, simulékony hangvételt. A viták anyaga a korabeli zenei felfogások páratlan dokumentuma.

Bach ekkori zenéje a lutheri egyházi reformok nyomán született korálok népi dallamanyagát dolgozza fel, s művei a német és egyben az európai zene csúcsait jelentik. Kantátái, Máté- és János-passiója képzelt színpadon játszódó valódi drámák, amelyek a korál, a közösségi népének, az áriák és kettősök pillérein nyugszanak, ez utóbbiak a zeneszerző mondandójának személyes ifejeződései. Az elemi emberi érzéseket, az örömöt vagy a gyászt megrendítőbben senki sem érzékeltette.

1730-ban Johann Matthias Gesner lett az iskola rektora, aki az oktatás középpontjába az egyházzenei nevelést állította. Ez Bachot
arra bírta, hogy a zenélést újra vallási keretbe foglalja. Gesner utódának, J. A. Ernestinek újhumanista, felvilágosult pedagógiai felfogásával Bach nem értett egyet, emiatt széthúzás támadt köztük. Bachot támogatta a szász udvari nemesség is, bár ez Erős Ágost 1733. évi halála után meggyengült. Az új fejedelem beiktatására írt h-moll mise nyomán udvari karmesternek és zeneszerzőnek nevezték ki. Kései műveit az ars musica barokk hagyományainak átadására szánta, a Musikalisches Opfer darabjait a kánonról szóló tanításnak nevezte. A Kunst der Fuge is elsősorban tanítás a fúgáról.

Utolsó éveiben szembajok kínozták, s meg is vakult. A lipcsei János-templom falában temették el 1750-ben. Telemann búcsúztató versében az ellenpont és az orgona nagy mesterének, leleményes improvizátornak, tehetséges fiak és híres tanítványok mesterének nevezte.

Élete első felében Bach hangszeres zenéje összhangban állt kora esztétikai normáival, később azonban nem követte az érzelmes és gáláns stílusideált. Utolsó, bonyolult polifón műveit kortársai
konzervatívnak tartották, amelyek csak az értelemre hatnak, az érzelmekre nem. Bach művészetében a barokk hangszeres polifónia fejlődésének csúcspontjára érkezett. E stílus legfontosabb műfaja, a fúga általa nyerte el a legtökéletesebb és legkoncentráltabb kifejezőerejét. Munkássága jórészét a vallásos tárgyú kompozíciók alkotják, amelyek alapja a protestáns korál; művészete a barokk kor zenei törekvéseinek hatalmas összefoglalása.

Műveinek mintegy fele maradt az utókorra. Életében alig nyomtatták ki kompozícióit, ám így is ezernél több darabját ismerjük. Hosszú időre elfelejtették, noha darabjait Mozart és Beethoven is tanulmányozta. Újrafelfedezése Felix Mendelssohn-Bartholdy érdeme, aki 1829-ben előadta a Máté-passiót. Azóta folyamatosan hódít, hatása felmérhetetlen az európai zenekultúrára.

Fontosabb alkotásai az említetteken kívül: a-moll, E-dur hegedűversenyek, Das wohltemperierte Klavier, Kávékantáta, Parasztkantáta, Karácsonyi oratórium, Olasz koncert, Kromatikus fantázia és fúga, Goldberg-variációk, Clavier-übung.

(MTI)