Döntöttek, indul a Való Világ 4

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub valóságshow-jának magas nézettsége miatt a csatorna vezetése úgy határozott, folytatni kell a sorozatot. A TV2-s Big Brother felújítása azonban továbbra is bizonytalan.
Vágólapra másolva!

A Való Világ 4 premierjének időpontjáról Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója azt mondta, a műsor legkésőbb 2005-ben képernyőre kerül, de az is elképzelhető, hogy akár idén - esetleg az előző kettő VV-hez hasonlóan szilveszterkor - kezdődik. A Blikk információja szerint a kezdés napjától eltérően az már biztos, hogy 2004 őszére elkészül a műsor teljes tervezete.

Az RTL Klub valóságshow-jának folytatását az egyre javuló nézettség indokolta, ami a VV1 óta a mostani harmadik sorozatig több százezerrel emelkedett. Az első Való Világ-ot másfélmillióan követték, a következőt 1 millió 750 ezren, a három hónapja indult VV3-at pedig átlagban több mint 2 millió ember nézi esténként.

Az RTL Klub 2002 szeptemberében kezdte meg a magyar fejlesztésű ValóVilág sugárzását, néhány nappal a TV2 holland licenc alapján készített Big Brother-ének indulása után. Akkor mindkét kereskedelmi csatorna vezetői a valóságshow-k éveként beszéltek 2003-ról, amely azonban csak az RTL Klub várakozásait igazolta, a BB2 a nézettségi versenyben messze lemaradt a VV2-től. A TV2-s reality bukását követően csak az RTL Klub indította el valóságshow-jának harmadik szériáját.

Február elején pedig a társaság egyik név nélkül nyilatkozó vezetője még kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, jelentkezik-e 2004-ben a show harmadik szériája - írta az MTI.