Lebutított, de fejleszthető processzort dob piacra az Intel

Vágólapra másolva!
Az Intel feltalálta az utólag, a beépítés után is fejleszthető processzort. A lapka által nyújtott nagyobb teljesítmény eléréséért 50 dollárt kérne a vásárlóktól.
Vágólapra másolva!

Az Intel új elképzelése szerint a gépházat se kellene kinyitni, hogy gyorsabb processzort szereljünk fejlesztéskor a gépünkbe. Elég lenne megvenni a körülbelül ötven dollárba kerülő kódkártyákat, a rajtuk található számsort beírni az Intel alkalmazásába, és az máris engedélyezné a hatékonyabb működést lehetővé tevő hyperthreading nevű technológiát, illetve megnövelné a chipen elérhető memóriát.

Az ötlet kritikusai szerint a chipgyártó lebutított terméket akar eladni az embereknek, hogy aztán pénzt kérhessen a teljes funkcionalitásért. Az cég szerint azonban energiát és pénzt spórolnak azoknak, akik először egy gyengébb géppel is beérik, de később fejleszteni akarnak a masinán.

"Megtartjuk az ötlet próbáját néhány boltban egy processzorral, ami az olcsóbb termékvonalunkba tartozik" - nyilatkozta George Alps, az Intel szóvivője a BBC-nek.

A tesztben szereplő lapka a G6951-es típusjelű 2,8 gigahertzen működő i3-mas proceszor lesz. Ezt a chipet az alsó kategóriás, rendkívül árérzékeny felhasználók által vásárolt számítógépekbe szánták. A pénzért feljavítható központi egység várhatóan Gateway és Acer gépekben fog feltűnni októbertől.