PDA-vá hajtogatható notebook Koreából

Vágólapra másolva!
A Samsung legújabb készüléke akkora, mint egy tenyérgép, mégis teljes értékű, windowsos mini-PC-t rejt, és egy notebook-billentyűzetet is ki lehet hajtogatni belőle.
Vágólapra másolva!

Korában újradefiniálták a hordozható számítógép fogalmát: a Samsung SPH-P9000-es egy PDA méretű, teljes Windows operációs rendszer futtatására képes, széthajtható billentyűzettel felszerelt minigép, amelyben mobiltelefon is van. A készülék 5 hüvelykes, vagyis tenyérgép-méretű, széles vásznú kijelzővel rendelkezik, 1 gigahertzes processzor, 256 megabájt memória és egy 30 gigabájtos winchester van benne.

A készülék a kijelző mellett két másik, tenyérnyi panelből áll, amelyeket széthajtva egy laptop-billentyűzetet kap a felhasználó. A modell specifikációit tekintve leginkább az UMPC-re emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy a ez érintőképernyőt itt a QWERTY billentyűzet helyettesíti. A gép összecsukott állapotban körülbelül akkora, mint egy vastagabb notesz, a súlya pedig körülbelül fél kiló.

A most bemutatott modell az amerikai CDMA mobilszabványt támogatja, és a vezeték nélküli internetezéshez sem a mifelénk elterjedtebb wifi, hanem a közeljövő slágerszabványának kikiáltott, nagyobb hatótávolságú WiMax csatlakozót építettek bele. Az SPH-P9000-est a Samsung 2007 első felében dobja piacra Koreában, és a cég ígéretet tett több hasonló, a mobil és a vezeték nélküli internetes technológiát egyesítő készülék megjelentetésére is.