Hamarosan ki lehet próbálni 7-es Explorert

Vágólapra másolva!
A Microsoft jövő év elejére ígéri a legújabb, ezúttal már nyilvános tesztváltozatot webböngészőjének fejlesztés alatt álló, 7-es sorszámú változatából.
Vágólapra másolva!

Négy hónapon belül, vagyis még március előtt a nagyközönség is kipróbálhatja az Internet Explorer 7-est - adta hírül a ZDNet. A fejlesztés alatt álló szoftverből júliusban jelent meg utoljára tesztváltozat, ezt azonban csak az arra kiválasztott bétatesztelők kapták meg.

Dean Hachomovitch, az Internet Explorer-csapat vezetője a blogján árulta el, hogy a cég tavaszig a végfelhasználókkal is ki akarja próbáltatni a szoftvert. A cég ígéretei szerint az új Exlporer biztonságosabb lesz elődjénél, és a Firefox- és Opera böngészőkben már megszokott böngészőfüleket is kezeli majd, amelyek segítségével több weboldalt lehet megnyitva tartani ugyanabban a böngészőablakban.

Hachomovitch az új biztonsági funkciókról is elárult pár részletet, ezek szerint a fejlesztők az Explorer internetes zónákat nyilvántartó rendszerét is tökéletesítették. Az internetes tartományokat megbízhatóságuk szerint nyilvántartó technológiát eddig könnyű volt átverni, mostantól viszont csak a menedzselt biztonságú vállalati rendszerekben lesznek használhatók a gyengébb intranetes biztonsági funkciók, az ehhez képest védtelen otthoni gépeken nem.