Szebb külsőt kap az új Windows

Vágólapra másolva!
Bill Gates hétfőn egy amerikai szakkonferencián a fejlesztés alatt álló, Longhorn kódnéven ismert következő generációs Windows új funkcióit mutatta be. A társaság a hét elején útjára bocsátotta a Windows XP 64 bites változatát is.
Vágólapra másolva!

A Microsoft elnöke a seattle-i WinHEC konferencián elmondta, a Windows XP utódjául szánt operációs rendszer a jelenlegi szoftverterméknél tetszetősebb grafikus felületet, könnyebb használatot, s komolyabb biztonsági funkciókat biztosít majd, s teljesítménye is nagyobb lesz a napjainkban elterjedt változatnál. - Gates a kezelőfelület, illetve egyes keresési és nyomtatási funkciókban véghezvitt újítások bemutatása mellett elmondta, a rendszer számos újdonsága csak a nyár folyamán vagy a későbbiekben megjelenő tesztverziókban ölt majd testet.

Jövő karácsonykor érkeznek a Longhorn PC-k

A tesztverziók megjelenési dátumáról Gates nem nyilatkozott, elmondta azonban, hogy terveik szerint a végleges verzió idejében elkészül majd ahhoz, hogy a nagy PC-gyártók a 2006-os karácsonyi vásárlási szezonban már Longhorn-alapú konfigurációkkal jelenhessenek meg a boltokban. Ugyanakkor a Microsoft első embere hangsúlyozta, a fejlesztés folyamán a biztonsági képességek fejlesztése kapott fő prioritást, nem pedig a minél közelebbi megjelenési dátum. A világszerte használt személyi számítógépekből tízből kilenc PC-n Windows operációs rendszer fut, s a Microsoft legutóbb 2001-ben rukkolt elő új verzióval, az XP-vel. Bill Gates emellett a konferencián megerősítette azokat a híreket, melyek szerint az új generációs Windows 32 és 64 bites verzióban is elkészül majd. Futtatására egy mai szintű PC képes lesz - ígéri a Microsoft -, bár a rendszer memóriaigénye a korábbi verzióknál magasabb, fél gigabájt lesz (a futtatással egyedül bizonyos gyenge teljesítményű, integrált videokártyákkal szerelt PC-k esetén lehet majd probléma). A társaság egyébként egy külön programot is hirdet az új operációs rendszer megjelenése kapcsán: már az új Windows megjelenése előtt Longhorn-Ready matricával lesznek elérhetőek a gyártók kínálatában azok a PC-k, amelyek képesek lesznek futtatni az új szoftvert, míg Longhorn logó jelzi majd azokat a gépeket, amelyek ezen túlmenően az új rendszer nyújtotta előnyöket is kiaknázzák.

A WinHEC-en a Microsoft elnöke bemutatott Longhornt futtató PC-prototípusokat is, melyek között egy 7 collos kijelzővel szerelt, egy napig folyamatosan használható, jegyzetfüzet méretű laptop is megtalálható volt. Egy másik hordozható gép érdekessége egy kisméretű külső képernyő, amely lehetővé teszi például az e-mailekhez, a naptárhoz vagy címlistához történő hozzáférést a noteszgép szétnyitása és beindítása nélkül is.

64 bitre vált a Windows XP

Bár a szoftveróriás operációs rendszerei közül az Longhorn lesz az első tömegpiacra szánt 64 bites operációs rendszer, a cég a hét elején a Windows XP elsősorban vállalati felhasználóknak szánt 64 bites változatát is útjára bocsátotta. Napjainkban az asztali számítógépek döntő többségében még 32 bites processzorok találhatók, bár az AMD már 2003-ben, az Intel pedig idén megkezdte 64 bites lapkáinak gyártását. Ezek a chipek egyszerre nagyobb adatcsomagokat képesek feldolgozni, s nagyságrendekkel több memóriát képesek kezelni hagyományos társaikhoz képest, amely például háromdimenziós megjelenítést használó alkalmazások, nagy képfelbontásban futtatott játékok, valamint video- és képszerkesztő szoftverek használatakor van jótékony hatással a teljesítményre.

A Microsoft hétfőn Windows XP Professional, illetve a hálózati kiszolgálókra szánt Windows Server 2003 operációs rendszerek 64 bites számítógépekre szánt verzióit jelentette be. A jövő hónaptól elérhető szoftverekkel a társaság a nagyvállalati felhasználói kört kívánja megcélozni.