Júniusban mutatkozhat be az új Windows

Vágólapra másolva!
A Microsoft bejelentése szerint Longhorn kódnéven ismert, következő generációs operációs rendszerének első teljes tesztváltozata már június végén elérhető lesz.
Vágólapra másolva!

A szoftveróriás egyik vezetője a News.com-nak nyilatkozva elmondta, a jelenleg Longhorn kódnéven ismert Windows operációs rendszer elő teljes változatának tesztverziója június vége tájékán lesz elérhető belsős tesztelők, fejlesztők számára. Az új Windows első publikus béta verziója ugyanakkor csak később, várhatóan az év végén láthat napvilágot - közölte a Microsoft illetékese. A redmondi székhelyű szoftvergyártó 2003 őszén már bemutatta a Longhornt egy fejlesztői konferencián, azonban az még egy korai, nem mindent funkciót tartalmazó változat volt.

A Microsoft egyelőre nem szolgált pontos információkkal arról, csupán annyit közölt, a nyáron megjelenő béta változat számos újítást - többek közt egy teljesen újfajta illesztőprogram-rendszert - tartalmaz majd a legutóbb bemutatott verzióhoz képest, amelyek könnyebb használhatóságot s stabilabb működést tesznek lehetővé. A Longhorn asztali PC-kre szánt típusának végleges változata a társaság jelenlegi tervei szerint 2006 közepén jelenik majd meg, előreláthatólag hét különböző felhasználói kör számára.