A kalózkópiák a Windows fő vetélytársai

Vágólapra másolva!
Bill Gates vélekedése szerint a Windows legnagyobb konkurensének az operációs rendszer kalózmásolatai tekinthetők. A Microsoft elnöke internetes biztonságról és a spamek problémájáról is szót ejtett.
Vágólapra másolva!

A szoftveróriás alapítója és korábbi vezérigazgatója egy Sydney-i sajtókonferencián nyilatkozott úgy, hogy a Microsoft operációs rendszerének legnagyobb versenytársai a termékről készült kalózmásolatok. Az illegális Windowsokból világszerte többet használnak, mint bármely nyílt forráskódú operációs rendszerből - véli a Microsoft alapító elnöke.

Windows-linkekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/009/003

Gates azt is hangsúlyozta, hogy jelentős előrelépéseket tettek a Windowsok biztonságának növelése érdekében, de a jövőben fontos szerep hárul majd az internetre csatlakozó hálózatokat külső támadásoktól védő tűzfalakra. Véleménye szerint a Microsoft ügyfeleinek egyharmada - akik használnak tűzfalakat - sosem volt IT-biztonsággal kapcsolatos problémájuk. Az elnök állítása szerint napjainkban egy friss biztonsági rés felfedezését követően 48 órával ki tudják adni az azt orvosló javítást, addig ez nem-Windows operációs rendszereknél átlagosan 90-100 napot vesz igénybe.

Gates emellett elmondta, hogy az interneten terjesztett kéretlen reklámlevelek egyre nagyobb problémát jelentenek. Mivel a spam-üzenetek már nem csak a felhasználók idejét rabolják, hanem kártékony programok terjesztésére is használhatók, mindenképpen új technológiákat kell kidolgozni terjesztésük megakadályozására.