Az új Call of Duty a hollywoodi nagyágyúkat is lepipálja

Amíg a Battlefield-sorozat legújabb része egészen az I. világháborúig nyúlt vissza, addig a Call of Duty aktuális része előre tekint, hatalmasat ugrik előre az időben, az egész Naprendszerünkön átívelő háborút zúdít a nyakunkba, méghozzá a hollywoodi filmeket leköröző tálalásban.

A 2003-ban indult Call of Duty-sorozat sok FPS-hez hasonlóan a II. világháborúban kezdte a „karrierjét”, majd az első három rész után, a Modern Warfare című epizóddal megérkeztünk a jelenbe. Ezt követően lövöldözhettünk a hidegháború idején és Vietnamban is, majd a 2014-es Advanced Warfare és a tavalyi Black Ops III már a nem túl távoli jövőbe repítette a játékosokat.

A menetrendszerűen érkező idei epizód még ennél is továbbmegy, több száz évre távolodunk el napjainktól, és a Földön játszódó megannyi fegyveres konfliktust követően most

az egész Naprendszerünket felforgató háborút harcolhatunk végig.

Az egyjátékos kampány ezúttal is a Call of Duty-kra jellemző nagy ívű, nem egyszer hatásvadász történettel várja a játékosokat, viszont a jól bevált elemek mellé a fejlesztő Infinity Ward igyekezett némi újdonságot is csempészni az aktuális epizódba.

A világ sorsa a te kezedben van, megint

A jövőben a Földön egység uralkodik, ennek hála meghódítottuk a Naprendszert, viszont ez még nem jelenti a béke korszakát, hiszen az anyabolygótól távol egy marsi központú militáns szervezet igyekszik magához ragadni a hatalmat, és a céljuk eléréséhez nem riadnak vissza semmitől –

például a játék elején rögtön megtámadják a Földet.

A játék főhőse, Nick Reyes ekkor válik a sztori központi figurájává, hiszen a váratlan agressziót követően kinevezik a Retribution csatahajó kapitányává, és innentől a mi feladatunk lesz, hogy megakadályozzuk, hogy a Salen Kotch admirális (Kit Harrington, Havas Jon a Trónok harcá-ból) vezette Settlement Defense Front átvegye az uralmat a Naprendszer felett.

Kevin Spacey után a Trónok harcával sztárrá vált Kit Harrington vállalta, hogy arcát és játékát kölcsönözze a legújabb Call of Duty kegyetlen főgonoszának Forrás: Activision

A hollywoodi nagyágyúkat lepipáló jelenetekkel megtűzdelt történet során eljutunk a Holdra, a Jupiter mellett keringő Európára, tiszteletünket tesszük a Titánon és a Plútó szomszédságában, nem maradhat ki a Föld és a Mars sem, sőt egyszer még a Naphoz is vészesen közel kerülünk.

A játék alapja persze a lövöldözés, mindenféle futurisztikus flintákkal, viszont a fejlesztők azzal tették kifejezetten változatossá az irdatlan sebességgel vágtázó sztorit, hogy rengeteget harcolhatunk súlytalanságban, sokszor a jéghideg űrben, aszteroidák között manőverezve, ráadásul a missziók során nemcsak egyszerű katonák állják utunkat, hanem irdatlan méretű robotokon és egész droidseregeken kell átverekednünk magunkat.

A súlytalanságban játszódó küldetés már a Call of Duty: Ghostban is remek volt, ezúttal viszont sokkal több ilyen akciónk lesz Forrás: Activision

A szimpla golyóeregetést hasznos extrákkal (hackelés, irányítható droidok, pajzs, drón, különleges gránátok) egészíthetjük ki, és amikor már épp megunnánk a hagyományos akciózást, akkor rendre be kell pattannunk a Jackal névre hallgató űrvadászunk pilótafülkéjébe, hogy ellenséges gépeknek pörköljünk oda, és mindenféle monstrumokat robbantsunk apró darabokra.

A hagyományos lövöldözés mellett jó párszor űrhajóba kell pattannunk, hogy a Naprendszer több pontján pörköljünk oda az agresszív hódítóknak Forrás: Activision

Nem hosszú, de legalább élvezhető

A Call of Duty-sorozatot sokszor éri kritika, hogy a történeten 4-5 óra alatt át lehet szaladni, és nincs ez másképp most sem, ugyanakkor a fő küldetések mellett ezúttal kilenc opcionális feladat (öt űrcsata és négy beszivárgós/kommandós akció) várja, hogy megoldjuk őket, és ezek teljesítésével

a kampány játékideje akár nyolc órára is kitolható.

Ez ugyan még mindig nem eget verően sok, viszont nem szabad elfeledkezni a végigjátszások után megnyíló extra nehézségi fokozatokról (Specialist, YOLO) sem, amelyek tényleg izzasztó kihívásokkal (és újabb órákkal) ajándékozzák meg a játékosokat.

A bázisként funkcionáló óriási csatahajónk részben bejárható és interaktív, a küldetések előtt beállíthatjuk, hogy milyen felszereléssel kívánunk hadba vonulni (még a Jackal arzenálja is variálható), ráadásul a fegyvereinkre mindenféle extrákat gyűjthetünk, és a bevetések előtt kedvünkre módosíthatjuk őket.

A felszerelésünket mi magunk állíthatjuk össze a bevetések előtt, a játékstílusunkhoz igazítva a fegyverzetünket és az extra kütyüket Forrás: Activision

Kifejezetten pozitív, hogy a történetnek a szimpla szórakoztatáson és a hősiesség szajkózásán túl van üzenete és hangulata, a főhősünk mellett felbukkanó karakterek pedig nemcsak töltelékfigurák, hanem kedvelhető, jól megírt szereplők (bedigitalizált színészek profi tálalásában), akiknek a jelenléte (és elvesztése) sokat hozzátesz ahhoz, hogy bele tudjuk élni magunkat az amúgy fordulatos, helyenként egész megrázó sztoriba.

A Call of Duty: Infinite Warfare átvezető videói a magyar Digic Pictures boszorkánykonyhájában készültek Forrás: Activision

Szintén nem elhanyagolható apróság, hogy a küldetéseket összekötő átvezető jelenetek szintén a jól megkomponált akciófilmeket idézik, és külön öröm, hogy ezek a videók a hazai Digic Pictures profizmusát dicsérik. Bár a stáblistát végigülni nem kifejezetten szórakoztató program,

ezúttal érdemes kivételt tenni, hiszen az alkotók felsorolása rengeteg honfitársunk nevét rejti.

Pont a lényeg ment félre?

Sokak hátán feláll a szőr, ha a Battlefield- és Call of Duty-sorozat egymáshoz van mérve, de az azonos műfaj és a hasonló felépítés miatt az összehasonlítás elkerülhetetlen. Az idei „versenyben” az a helyzet állt elő, hogy amíg a friss CoD egyjátékos módja élmény szempontjából köröket ver a Battlefield I oktatómód ízű kampányára, addig a multiplayer tekintetében a DICE munkája sikerült jobban – és akkor a Titanfall 2-ről még nem is beszéltünk.

Az Infinite Warfare többjátékos módjának legnagyobb rákfenéje, hogy nagyon keveset változott a tavalyi Black Ops III multijához képest,

a valódi újdonságokat tényleg nagyítóval kell keresni.

Hiába kapunk eltérő felszereléssel rendelkező, más-más játékstílust igénylő szerepköröket (Warfighter, Merc, FTL, Stryker, Phantom, Synaptic), és hiába a futurisztikus környezet (amiből viszont pont a súlytalanság és az űrharc hiányzik, érthetetlen módon), a frissesség nagyon hiányzik a multiból, még úgy is, hogy nyilvánvaló, hogy ebben a műfajban, ilyen rövid idő alatt nem lehet csodákat tenni.

A multiplayer sajnos túl sok meglepetést nem tartogat a tavalyi részhez képest Forrás: Activison

Tartalomban persze nincs hiány, több száz fegyver várja, hogy feloldjuk őket, alapból csak három szerepkör érhető el, a többit „ki kell érdemelni”, csakúgy, mint az egyes kasztokhoz tartozó spéci extrákat, amik segítségével sokkal eredményesebbek lehetünk a csatatéren.

Arról nem is beszélve, hogy most is visszatér a kooperatív játékmenetre kihegyezett Zombies mód, ahol a futurisztikus miliőtől jelentősen eltérő, kissé agyament környezetben kell irtani az amúgy sokszor tényleg komoly kihívást jelentő zombihordákat.

Tartalomban persze nincs hiány, rengeteg fegyver, extra képesség és skin várja, hogy megszerezzük Forrás: Activision

Ugyanakkor a David Hasselhoffot is felvonultató élőhalottas móka csak egy „extra”, sokak számára a CoD lényege továbbra is a hagyományos multi. Kérdéses viszont, hogy a nem túl sok és meglehetősen hullámzó minőséget képviselő pályafelhozatal és az unalomig ismert játékmódok (ez alól a drónvadászos Defender jelent kivételt) képesek-e arra ösztökélni a játékosokat, hogy több száz órát öljenek a harcba, illetve a mindenféle cuccok és előnyök megnyitásába.

A fejlesztők ráadásul elkövették azt a hibát, hogy PC-n kettészakították a játékostábort: a Windows 10-es Store-ban ugyan olcsóbb volt a játék, mint a Steamen, viszont a két digitális áruház vásárlói hiába játszanak ugyanazon a platformon, sosem csatázhatnak egymás ellen, ugyanis a két verzió között nincs átjárás, ugyanúgy, ahogy az xboxosok sem tudnak közösködni a PlayStation-tulajdonosokkal.

Mindent bele!

Ha pedig már szóba jöttek a konzolok, érdemes kitérni arra is, hogy az Infinite Warfare az egyik első olyan játék, ami mindenben igyekszik kielégíteni a playstationösök igényeit. A játék mellé jár egy extra repülős pálya a VR-tulajdonosoknak, illetve az új CoD már kihasználja a napokban megjelent PS4 Próban rejlő lehetőségeket is.

A parancsnoki hídon választhatunk küldetést, és a fő missziók mellett ezúttal opcionális feladatok is várják, hogy megoldjuk őket Forrás: Activision

Ha rendelkezünk erre alkalmas 4K-s tévével, akkor a kampány 1800p-s felbontásban is játszható 60 FPS-t megközelítő értékekkel, a multi pedig az alap PS4 900p-s felbontásához képest full HD-ben játszható, méghozzá stabil 60 képkocka/másodperces képfrissítéssel.

Extrák tekintetében egyébként idén tényleg igyekezett a játékot kiadó Activision, és nem csak a PlayStation terén. Ha valaki a Legacy, a Digital Deluxe vagy Legacy Pro változatra fizetett be, az megkapta a 2007-es Call of Duty 4: Modern Warfare kifejezetten jól sikerült feljavított verzióját is, ami

nemcsak a kampányt tartalmazza, de a mára legendássá vált játék multiplayer részét is.

Az utóbbi részlet főleg azért érdekes, mert nem lennénk meglepődve, ha az CoD4: MW Remastered többjátékos részét többen nyüstölnék, mint az Infinite Warfare hasonló szekcióját.

A Call of Duty: Infinite Warfare 2016. november 4-én jelent meg PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re, tesztünket pedig a Sony konzolján játszott verzió alapján készítettük.