Megbukott a Microsoft tinitelefonja

Vágólapra másolva!
Néhány héttel a bemutatása után beszüntetik a Microsoft Kin fejlesztését. Az Engadget kütyüblog információi szerint a programozókat átcsoportosítottálk a Windows Phone 7-en dolgozó csoporthoz.
Vágólapra másolva!

A tinédzsereket és fiatal felnőtteknek akart tervezni a Microsoft, de belesült a feladatba. A közösségi oldalakon keletkező információkat gyűjtő, a felhasználó adatait az internetre szinkronizálió Kin One és Kin Two telefonból a pletykák szerint csak ötszáz példányt adtak el másfél hónap alatt. Sem a Microsoft, sem a Verizon nem közölt pontos eladási adatokat, azt viszont mindkét cég megerősítette, hogy rendkívül kevés Kint vásároltak az emberek.

Forrás: [origo]
Microsoft Kin: élt 48 napot

A készülék sikertelenségét látva a Verizon megpróbálta az árak csökkentésével vásárlásra késztetni az embereket. Az eredetileg 200 dolláros csúcsmodellt 50 dollárért lehetett beszerezni, a 150 dolláros kisebb Kin mobilt pedig harminc dollárért lehetett hazavinni. A szoftverhibákkal és bután megtervezett felületekkel megvert, alkalmazásokkal nem bővíthető telefont azonban az akció sem mentette meg.

Csalódniuk kell a Kin európai bemutatójáben reménykedő rajongoknak is. A rendkívül gyenge amerikai eladások láttán a cég letett arról, hogy amerikán kívül árusítsa a készüléket. Bár a Kin vonalnak vége a Microsoft döntésével, a két telefont továbbra is meg lehet találni a Verizon mobilszolgáltató kínálatában.