Vágólapra másolva!
Jó ideig egyáltalán nem lehetett itthon időseknek szánt mobiltelefont kapni, most azonban kettő is elérhetővé vált. Kipróbáltuk az osztrák prémium készüléket és az olcsóbb kínai típust: mindkettő bevált, nyugodt szívvel ajánljuk bármelyiket a nagymamáknak és nagypapáknak - de meglepő módon a mobiltelefóniától idegenkedő ifjak is lelkesedtek értük.
Vágólapra másolva!

Korábban ugyan teszteltünk már időseknek szánt mobiltelefonokat, de azokat a típusok már kifutottak a piacról, tavaly év végéig gyakorlatilag nem is lehetett egyszerűen beszerezni ilyen készüléket. Manapság ugyanis már az általánosba járó gyerekeknek is kamerás, mp3-lejátszós mobiljuk van, ezeket a telefonokat pedig már nem lehet odaadni a nagyszülőknek, egyszerűen túl bonyolult a menürendszerük, nehezen olvasható le a képernyő tartalma. Ha viszont meglévő telefonjával az idős rokon jól boldogul, nem érdemes új modellel zaklatni még akkor sem, ha az újat egyszerűbb lenne kezelni. Mi sem tudtuk rávenni korábbi "tesztnagyinkat" az új modellek kipróbálására.

Két nagyimobilt is kölcsönkaptunk ugyanis, a T-Mobile kínálatában elérhető, osztrák fejlesztésű Emporia Talk Premium készüléket, illetve a Speedshop által forgalmazott kínai MyPhone 1070-est - egyébként az Emporiát is Kínában gyártják. Bár a mobilok nagyon hasonlítanak egymásra, és koncepciójuk, kezelésük is hasonló - csupán sms-ezni és telefonálni lehet velük -, azért nem teljesen egyformák: legfontosabb paramétereiket sorra véve mutatjuk be a különbséget. Mik tehát a fő elvárások egy nagyimobillal szemben?

Ne legyen miniatűr

Nem divatkészülékről lévén szó, igazából teljesen másodlagos a mobil kecsessége: legyenek minél nagyobb gombjai, hogy beteg izületekkel se legyen kínszenvedés nyomkodni ezeket. Ezen a téren az Emporia mobil viszi el a pálmát, mivel ez nagyjából akkora, mint egy tábla csokoládé a töltött fajtából, ezen akár Fekete László is kényelmesen sms-ezhet. Nem lehet panasz a MyPhone gombjaira sem, ezek is jó nagyok, itt egyedül a képernyő mérete kisebb a riválisnál. Mindkét mobil masszív kivitelben készült: bár borításuk műanyag, nem recsegnek-ropognak, jól össze vannak rakva.

Szemüvegben is jól lehessen látni

Bár az alsókategóriás modellekbe is színes képernyő kerül, a nagyimobilokban még most is bőven megteszi a könnyebben leolvasható, monokróm képernyő, amelynek alkalmazásával ráadásul az üzemidő is jelentősen megnő, egyedül az mms-ezésről kell lemondani. Ezen a téren az új nagyimobiloknál a gombokhoz hasonló a helyzet: az Emporiának nagyobb a kijelzője, erősebb a háttérvilágítása, így könnyebben olvashatók rajta a böszme nagy betűk és a pontos idő is, de a szokásosnál a MyPhone is nagyobb betűket használ, ezzel sem lehet tehát túl nagy probléma. Mindkét készülék monokróm képernyője narancssárga háttérvilágítással rendelkezik, de mivel javarészt csak betűket, illetve apróbb ábrákat kell megjeleníteni, a színek hiányát nem találtuk zavarónak.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Hatalmas gombok az Emporia Talk Premiumon

Az Emporia mobilon pár másodperc inaktivitás esetén lekapcsol a háttérvilágítás, további egy perc múlva pedig a teljes képernyő kialszik: ez ugyan jótékony hatással van az akkumulátoros üzemidőre, ám az idős felhasználók esetében nem feltétlenül jó választás, a nagyik ugyanis azt hihetik, hogy ki van kapcsolva a telefon. A MyPhone-on folyamatosan látható a pontos idő, valamint a billentyűzárat jelző lakat ikonja, egyedül a háttérvilágítást kapcsolja le passzív módban. Ez utóbbi készülék egyébként minden ki- és bekapcsolást hosszas dallamcsengéssel jelez, ami elég idegesítő, de az biztos, hogy egyértelműen jelzi azt, hogy sikerült elvégezni a műveletet.

A lehető legegyszerűbb legyen a kezelése

Egy ilyen készülék esetében szó sem lehet bonyolult, sokszintű menükről, tapasztalataink szerint az a legszerencsésebb, ha minden funkciót valamilyen betanulható módon lehet elérni. Mindkét nagyimobilon a készülék oldalán elhelyezett kapcsolókkal igyekeztek külön elérhetővé tenni az egyes funkciókat, így például a billentyűzárat sem kombinációval, hanem tolókapcsolóval lehet bekapcsolni ezeken a telefonokon.

Ezekből az Emporia mobilon található több, ezen a készüléken még az ébresztőóra vagy az sms funkció aktiválását, a hangerőszabályzást és az beépített zseblámpa bekapcsolását is külön kapcsoló szolgálja. Ezzel szemben a MyPhone-on hagyományos gomb lenyomásával lehet bejutni a főmenübe, itt a hangerő, a zseblámpa és a rádió bekapcsolására szolgál külön gomb. Mindkét mobilon egyszerű a menük felépítése, csupán fel és lefelé lehet mozogni bennük, egyiket sem ördöngősség megtanulni, talán a külön kapcsolók miatt az Emporiával egy nagyszülő könnyebben boldogulhat, de ha van egy plusz negyedóra elmagyarázni a MyPhone használatát, valószínűleg az sem okoz majd gondot. Külön említést érdemel még az Emporia nagyon korrekt, érthetően megfogalmazott kezelési útmutatója is.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Az Emporia mobilból mini telefonkönyv is előhúzható

Telefonszámból a MyPhone-ba lehet többet menteni, ez a készülék 500 kontaktot tud tárolni, szemben az Emporia 100-as kapacitásával, az utóbbi készüléket viszont olyan - kikapcsolható - képességgel is ellátták, amely révén a távolból lehet felvinni számokat a memóriájába, sms-ben. A család így a távolból is elküldheti az unoka frissen vásárolt mobiljának számát a nagymamának.

Jól lehessen hallani a hangszóróját

A gyártótól kapott tájékoztató szerint az Emporia telefon a hallókészülékekkel is kompatibilis, azaz a fülhöz emelve semmilyen gerjedést vagy egyéb nem kívánatos zajt nem produkál - ezt hallókészülék híján nem tudtuk tesztelni. Az viszont biztos, hogy mindkét mobilba igen erőteljes hangszórót építettek, ráadásul ezt még fokozni is lehet: a kihangosító funkciót aktiválva olyan hangosak, mint egy zsebrádió, biztos nem lesz gond a vonal másik oldalán lévő megértésével.

Ugyanez igaz a csöngésekre: mp3 hangzásra ezeken a telefonokon nem érdemes számítani, marad a jól ismert klasszikus többszólamú prüntyögés, de ezt legalább jól meg lehet hallani még akkor is, ha a táskában szól a telefon, vagy nagyothalló a nagymama. Erőteljes rezgő funkció is van a telefonokban, ez a diszkrétebb hívásfogadásra is módot nyújt.

Extra szolgáltatások: zseblámpa, rádió és pánikgomb

Milyen extrákat nyújthat egy nagyimobil? Egy hagyományos készülékhez képest semmit, de ha kategóriájában nézzük, egészen sokat. Az Emporia esetében ilyen pluszszolgáltatás a már emlegetett ébresztőóra, valamint a ledes lámpa, amely addig világít, ameddig a jobboldalt lévő gombját nyomva tartják. Ezen kívül születésnapi emlékeztetőket is meg tud jeleníteni, de ezek konfigurálásához érdemes megkérni a fiatal rokont, mert kissé komplikált. Ennek a modellnek a másik extrája a gépház aljából előhúzható apró táblácska, amelyre többek közt a saját telefonszámot lehet felírni tollal, ami egy idős felhasználó esetén egyáltalán nem butaság - emellett további öt szám vagy név felvésésére van elegendő hely a rajta lévő matrica felületén.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A zseblámpa fontos extra (További képek itt)

Extrák terén a MyPhone 1070-es jobban szerepel, ezen a mobilon tolókapcsolóval aktiválható a zseblámpa, nem szükséges folyamatosan nyomva tartani gombját. Hátlapján egy narancssárga pánikgomb is helyet kapott: ezt elég lehúzni, majd lenyomni a zöld hívásindító gombot, a készülék máris tárcsázza az előzetesen megadott három hívószámot: ha az elsőt nem veszik fel, tárcsázza a másodikat, és így tovább, valamint minden számra küld egy sms-t egy előzetesen megadott tartalommal. Ezt a készüléket FM rádióval is felszerelték, melynek használatához a mellékelt headsetet kell használni, ez szolgál ugyanis antennaként, de bármilyen más minijack-csatlakozós füles is megteszi helyette. Bekapcsolása külön gombbal történik, a kedvenc csatornák elmenthetők és egyszerűen lehet váltogatni közöttük, továbbá zsebrádióként, a beépített hangszórókat használva is lehet hallgatni.

Vegye, amelyik szimpatikusabb

Meglepő módon a nagyimobilok a szerkesztőségünk kevéssé hajlott korú tagjainak tetszését is elnyerték - mindenkinek tetszett a nagy formátum, az egyszerű kezelés és a puritán funkciókészlet. Nem csoda, hiszen ezek a telefonok igencsak megfelelnek a gyakran hallott felkiáltásnak: "de én csak telefonálni és sms-ezni akarok, viszont ne merüljön le egy nap alatt!" Nehezen tudnánk közülük választani, hiszen nagyon hasonlóak: az Emporia Talk Premiummal a szokásosnál nagyobb méretnek, illetve az oldallapi kapcsolókról aktiválható funkcióknak köszönhetően a nagyon idős, technológiák iránt egyáltalán nem fogékony felhasználók is könnyebben elboldogulnak, és nem zavarja a hallókészülékeket sem.

Ezzel szemben a MyPhone 1070-es kényelmesebben hurcolható, mivel kompaktabb kivitelű, ráadásul a pánikgomb mellett van benne rádió, és memóriája is nagyobb kapacitású, így aktívabb nyugdíjasok, illetve a technofób fiatalok kedvenc készüléke lehet. Az akkumulátoros üzemidő mindkét telefon esetében nagyon jó, közel egy hetet is kibírnak egyetlen töltéssel.

Természetesen fontos, ha nem a legfontosabb paraméter az ár, könnyen lehet, hogy ez dönti majd el a versenyt. A MyPhone 1070 25 000 forintért szerezhető be hálózatfüggetlenül, míg az Emporia Talk Premium csak a T-Mobile-nál kapható, előfizetés nélkül 33 600 forintért, de új előfizetéssel és két éves hűség vállalása mellett már 4900 forintért.