Mobilos csengőhangot utánoznak a madarak

Vágólapra másolva!
Német biológusok megfigyelték, hogy több fajuk egyre többször "kicsenget", vagyis meglepően élethű hangon utánozza a telefon hívásjelzését.
Vágólapra másolva!

Richard Schneider, a NABU madárvédelmi központ munkatársa szerint a csókák, a seregélyek és a mátyásmadarak (szajkók) immár olyan tökéletesen utánozzák a mobilok kicsengését, hogy olykor még a tapasztalt madárszakértőket is megtévesztik.

A magyarázat abban keresendő, hogy a vadon élő madarak - még a viszonylag félénkebb szajkók is - egyre nagyobb számban költöznek be a városokba. Találnak ott élelmet, és a megváltozott építkezési stílusnak (például a lakóparkoknak) köszönhetően most már elég nagy zöldterületet is.

Az állatok igazodnak új környezetükhöz, és utánozzák az ember és környezetének hangjait. "Fejlődésük során az állatok nem valamilyen merev sémát követnek. Ez az evolúció játéktere" - magyarázza Schneider. A klasszikus kicsengőhangok egyébként is megfelelnek a madarak természetes hangrepertoárjának. Az olyan mobiltulajdonosok viszont, akik készülékükön csengésnek valamilyen elektronikus dallam- vagy diszkózene-részletet választottak, jó darabig nem fogják tévedésből előkapni mobiljukat - ezeket a hangokat ugyanis a madarak még nem tudják utánozni.