Netezni lehet a Nokia tábla-PC-jével

Vágólapra másolva!
Nyílt Linux operációs rendszert futtat a finn mobilgyártó szerdán bemutatott eszköze. A Nokia 770-es egy Wi-Fi adatátvitelt támogató, kompakt méretű eszköz, amely nem tartalmaz mobiltelefont.
Vágólapra másolva!

A leginkább egy tábla-PC-re emlékeztető eszközt a Nokia egy, a nyílt Linux operációs rendszerrel kapcsolatos párizsi kiállításon mutatta be. A Nokia 770-es jelzésű kütyü a finn gyártó első olyan terméke, amely nem a cég mobiltelefonjain alkalmazott Symbian szoftvert, hanem Linuxot futtat.

Forrás: [origo]



A Nokia közlése szerint a kütyü fejlesztése mintegy két évet vett igénybe, segítségével a felhasználók egy vezeték nélküli internettel lefedett lakás bármely pontjára könnyen magukkal vihetik, s böngészhetik rajta keresztül a világhálót. Mivel a 770-es modell Bluetooth-kapcsolaton át mobil adatátvitelre képes mobiltelefonokhoz is kapcsolható, a kizárólag nyílt forráskódú szoftvereket tartalmazó eszközzel akár útközben is lehet böngészni, s MMC memóriakártyájára akár tartalmakat is le lehet tölteni.

A "netező tábla" 2005 harmadik negyedévében fog piacra kerülni 350 eurós, azaz 90 ezer forint körüli áron, s a későbbiekben megjelenő szoftverfrissítések révén a gyártó üzenetküldési és internettelefon (VoIP) funkciókkal bővíti ki képességeit.