Túlélőmobilok párbaja

2004.10.29. 16:23

Kipróbáltuk a Nokia és a Siemens legújabb csepp-, por- és ütésálló mobiljait. Bár mindkét új típusba beépítettek digitális kamerát, az 5140 és az M65-jelű telefonok eltérő funkciók terén jeleskednek: egyikük fényképezéskor, másikuk kirandulás közben jöhet jól.

Forrás: [origo]Pornak, fröccsenő víznek, rázkódásnak, kisebb-nagyobb ütéseknek, leejtésnek ellenálló mobiltelefonok már jó pár éve elérhetők az európai piacon. Az aktív életmódot folytató felhasználóknak szánt készülékek együtt fejlődnek hagyományos társaikkal: míg kezdetben csupán telefonálni és sms-ezni lehetett velük, a legújabb típusok már okostelefonként is megállják helyüket. Ezen új generációs túlélőmobilok közül próbáltunk ki két típust, a Nokia 5410-es, illeve a Siemens M65-ös jelű kézi készülékeit. A konkurens gyártók termékei nagyjából egy időben került piacra, s tudásuk is hasonló: színes kijelzőjük van, az integrált  digitális fényképezőgépeikkel készített fotókat pedig akár egy sziklaszirten állva is elküldhetjük ismerőseinknek - amennyiben persze van térerő.

A szokásosnál zordabb felhasználási módra szánt mobilok egyike sem vízálló,  csupán fröccsenő víznek állnak ellent, ám fizikai behatásokkal szemben védő burkolattal látták el őket. A Nokia esetében a készülék elektronikáját egy kettészedhető, gumiborítású burok óvja - hasonlóan a tavaly bemutatott 5100-s típushoz. Ezt a tesztelésre kapott példányról rendkívül nehéz volt leszedni, de a gyártó közlése szerint a boltokba kerülő terméken már orvosolták ezt a hibát. A Siemens M65-ös a gyártó CX65 jelű, "utcai használatra" szánt mobiljának extrém változata: külseje javarészt műanyagból van, amely oldalt gumibetétekkel, illetve egy kívülről ráhúzható fém kerettel egészül ki.

Bár a tesztelésre kapott készülékeket nem volt alkalmunk valódi töréstesztnek alávetni, tapasztalataink szerint egyiküknek sem okoz különösebb gondot, ha másfél méter magasról a földre ejtik. A precíz rögzítésnek köszönhetően akkor sem esnek darabokra, ha például lelökjük az asztalról őket. Ugyanakkor egyikük esetében sem voltunk megelégedve a kijelző védelmével: a képernyő ugyanis sem a Siemens, sem pedig a Nokia telefon esetében sincs a a készülékház belsejébe süllyesztve, így rendkívül könnyen karcolódik. Az 5140-es esetében a cserélhető burok révén kisebb gond, az M65-ösnél azonban a szervizhez kell fordulnunk karcolt kijelzőnkkel. Noha a csatlakozókat mindkét típusnál gumiborítás védi, a Siemensnél ez nincs a készülékházhoz rögzítve, így könnyen elveszíthetjük.

Kijelző
A mai trendnek megfelelően mindkét telefon színes kijelzővel rendelkezik. A Nokia 5140-esben  gyártó hagyományos mobiljaiban is használt 128 x 128 pixel felbontású, 4096 színárnyalat megjelenítésére képes LCD található. Ennek képminősége még jóindulattal is csak erősen átlagosnak mondható, már jópár manapság kapható típusban ennél jobb minőségű kijelzővel találkozhatunk. A Siemens mobilt - extrém kategóriája ellenére - nagyméretű 132 x 176 pixel felbontású megjelenítővel szerelték fel. Ez a képernyő 65 ezer színárnyalatot tud megjeleníteni, így képe sokkal jobb minőségű riválisáénál, bár az igazat megvallva ennél is láttunk már szebbet.

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Kamera funkciók

A strapabíró kategóriában most tesztelt telefonok az első olyan készülékek a hazai piacon, amelyel integrált digitális kamerával is rendelkeznek. Természetesen ezekbe a típusokba még nem a legmodernebb, megapixeles érzékelővel szerelt fényképezőgéet szerelték bele, mindkét típusban VGA (640x480 pixel) felbontású digikamera található. A fotók, videók és egyéb adatok tárolására az 5140-esetében összesen 4, az M65-ösben 11 megabájt memória áll rendelkezésre. Egyszerűbb kijelzője miatt az elkészült fotóinkat a Nokián rendkívül rossz minőségben nézhetjük vissza, a Siemens ezen a téren jobban teljesít. Az 5140-es esetében kevesebb a rendelkezésre álló fotósfunkció is: normál és éjszakai felvételi mód, 5 képes sorozatfelvétel, önkioldó. Ezzel szemben a Siemens M65-ösön állítható az expozíció korrekció, ötszörös digitális zoomot is adagolhat a felhasználó (természetesen ekkor a képminőség jelentősen romlik), s ezen kívül a fehéregyensúlyt is átállíthatjuk automatáról beltéren vagy kültéren optimálisra, s itt sem maradt ki az önkioldó, ellenben sorozatfelvétel nem készíthető.

Az állóképek mellett mindkét típus alkalmas kisfelbontású, 3GPP formátumú videoklipek rögzítésére is. Fura jelenség, de míg a kisebb memóriájú 5140-essel akár egyperces klipeket is rögzíthetünk, a Siemens M65-össel legfeljebb 11 másodpercnyi hangot is tartalmazó mozgóképet menthetünk el egyszerre - igaz némileg jobb minőségben. Hasznos lehetőség, hogy a Siemens mobilban képszerkesző alkalmazás, s a készülékhez egy lencsevédő gumisapkát is mellékelnek, amellyel az integrált kamerát használaton kívül megóvhatjuk a portól és a karcolódástól.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK