Beszélő mobiltelefon vakoknak

Vágólapra másolva!
Beszélő mobiltelefont fejlesztettek ki finn kutatók vakok számára, tájékozódásuk és közlekedésük segítésére. A készülék saját navigációs rendszerrel rendelkezik.
Vágólapra másolva!

A finn technikai kutatóintézet munkatársai a készüléket globális helymeghatározó rendszerrel (GPS) és internetkapcsolattal látták el, hogy használója a lehető legrövidebb idő alatt megtudja, pontosan hol tartózkodik, és hogyan juthat el a legrövidebb idő alatt kiválasztott úti céljához, akár gyalogosan, akár valamilyen tömegközlekedési eszközzel. A telefon, miután tulajdonosától megkapta az utasítást, azonnal megtervezi az útvonalat, kiszámolja a menetidőt, feltérképezi az igénybe vehető közlekedési eszközöket, majd az összegyűjtött információkat jól hallhatóan közli is "gazdájával". Az internetkapcsolat lehetővé teszi, hogy a telefon tulajdonosa utazás közben meghallgassa az aktuális híreket, vagy tájékozódjon az időjárás alakulásáról.

A kutatók szerint az új készülék ugyan nem helyettesítheti a vakvezető kutyákat, de lényegesen könnyebbé teheti a nem látó emberek életét.