Becsületes hackereket vár a közösségi oldal

Vágólapra másolva!
A kapcsolatépítés mellett az ötletek, tapasztalatok cseréjét is elősegíti majd a szájt, amelyen már magyarokat is lehet találni.
Vágólapra másolva!

A House of Hackers nevű weboldal egy érdekes kezdeményezés. Az egyik alapítója Petko Petkov, a különféle sebezhetőségek felfedezéséről elhíresült biztonsági szakértő. Az új közösségépítő legfontosabb céljai közé tartozik, hogy a fehérkalapos hekkerek egy olyan közösséget hozhassanak létre, ahol megoszthatják a gondolataikat és az ötleteiket. Emellett ismertségre tehetnek szert, ami az esetleges munkavállalásukat is megkönnyítheti.

Továbbá lényeges célkitűzés, hogy az új weboldal segítségével hangsúlyozni lehessen, hogy a közösséghez tartozó hekkerek nem bűnözők. Petkov fontosnak tartotta elmondani, hogy nem fogják hagyni, hogy az új kezdeményezésük kártékony célokat szolgáljon, hiszen nem egy bűnözői csoportosulásról van szó, és soha nem is fog azzá válni.
A House of Hackers közösségéhez mindenki szabadon csatlakozhat. Petko Petkov ezért kiemelte, hogy jelenleg még nagyon nehéz ellenőrizni, hogy valójában kik is a tagjai a hálózatnak.

Valószínűleg e tekintetben a jövőben lesznek olyan változtatások, amelyek ezt a problémát igyekeznek majd orvosolni. Ugyancsak módosításokat terveznek a fejlesztők a tagok által létrehozható csoportok esetében is: vélhetőleg minél több hekkere lesz egy ilyen csoportnak annál profibb lehetőségek fogják szolgálni a működését. Az új közösségi oldalnak az indulása után nem sokkal már 500 regisztrált tagja volt, és a hekker "csapat" azóta is folyamatosan növekszik, sőt, már egy magyar csoporthoz is lehet csatlakozni.

(Computerworld.hu)