Tovább húzódik a pornódomainek létrehozása

Vágólapra másolva!
Az internetcímek adminisztrációjával foglalkozó ICANN szakértői döntésre vár, így továbbra sem tudni, kaphatnak-e saját domainvégződést az erotikus tartalmú weboldalak.
Vágólapra másolva!

Ugyan az internetcímek kezelésével megbízott szervezet vezetői összeülnek a héten Vancouverben, a pornódomain bejegyzésével kapcsolatban biztosan nem születik döntés - adta hírül a Reuters. A nonprofit szervezet ugyanis az ügyben felállított nemzetközi szakértőbizottság véleményére vár, mondta el a hírügynökségnek Paul Twomey, az ICANN elnöke.

A többek közt az USA kormányának megbízottait is magában foglaló szakértő testület egyelőre nem közölte, mi az érdemi kifogása az ellen, hogy a szexoldalak .xxx címvégződést kapjanak: csak annyit tudni, hogy még bizonytalan ideig tanácskoznak az ügyben. Az ICANN még júniusban jelentette be, hogy létrehozza az erotikus tartalomszolgáltatóknak szánt külön tartományt, de az ügy augusztusban az amerikai kormány nyomására elakadt.

Ugyan a .xxx-re végződő domainek létrehozásának ötletét felvető ICM Registry szerint az érdeklődők így könnyebben megtalálhatnánk a szexoldalakat, és könnyebben lehetne blokkolni is őket az illetéktelen (például fiatalkorú) látogatók elől, az amerikai konzervatív csoportok elutasítják a tervet, mondván, a gyűjtőcím legitimálná a mindent elöntő internetes pornót. A mostani huzavona egyben az ICANN függetlenségének próbája is: a szervezet ugyan Kaliforniában székel, és nonprofit formában működik, de hivatalosan nem dönthet az amerikai kereskedelmi minisztérium jóváhagyása nélkül.