Vágólapra másolva!
Az ötven elbocsátott ügyfél kapcsán a Nemzeti Hírközlési Hatóság hírközlési fogyasztói jogok képviselője, a NETÉRT, az LME, az Internet Fejlesztési Alapítvány és a T-Online a hét elején egyeztettek.
Vágólapra másolva!

A T-Online Magyarország, Juhász Károly, a Nemzeti Hírközlési Hatóság hírközlési fogyasztói jogok képviselője valamint a NETÉRT, az Internet Fejlesztési Alapítvány és a Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete az elmúlt napokban egyeztetéseket folytattak a T-Online ötven előfizetőjének felmondása ügyében. Az egyeztetések során Juhász Károly megerősítette, hogy a T-Online eljárása megfelelt a jogszabályoknak és az általános szerződési feltételeknek, de etikai és fogyasztói aggályokat vetett fel.

Módosul az ászf

Az egyeztetések során a T-Online leszögezte, hogy az érintett előfizetői kör számára a szolgáltatást a felmondási idő alatt változatlan feltételekkel biztosítja, a szolgáltatás megszűnésekor pedig zökkenőmentesen, szünetmentes szolgáltatóváltással lehetővé teszi számukra ADSL-szolgáltatás igénybe vételét.

A T-Online intézkedése nyomán felmerült felhasználói panaszok jövőbeli elkerülése érdekében a hírközlési fogyasztói jogok képviselőjének kérésére a T-Online vállalta, hogy általános szerződési feltételei (ászf) módosításával egyértelművé teszi azt az eljárást, amely megelőzi az előfizetők számára hátrányos döntéseket. A fogyasztók biztonsága érdekében az eljárás tartalmazni fogja az "extrém" felhasználói szokás fogalmát, és annak esetleges következményét.

Megegyezés született arról is, hogy a T-Online a havi minimum 150 gigabájt forgalmi mennyiséget tekinti "extrém" felhasználói szokásnak, a most hűségnyilatkozattal nem rendelkező felhasználók esetében. Ezt a forgalom-mennyiséget a felhasználói szokások figyelembe vételével a T-Online évente felülvizsgálja, ám a felülvizsgálat eredményeképpen megállapított érték nem lehet az előző évinél kevesebb. A T-Online megjegyezte, hogy ügyfeleinek több mint 99 százaléka nem rendelkezik "extrém" felhasználói szokásokkal.

Előbb jön az értesítés

A jövőben azokat a hűségnyilatkozattal már nem rendelkező extrém felhasználókat, akik rendszeresen átlépik az ászf-ben meghatározott extrém adatforgalom mennyiségét, a T-Online értesíti. A szolgáltató azon előfizetői számára, akik felhasználó szokásaikon ezután sem kívánnak változtatni, vagy saját más jellegű, vagy más szolgáltató más csomagját ajánlja majd fel.

A T-Online az ászf-módosítást a jogszabályokban és ászf-jében leírt módon minden előfizetője számára kommunikálja fogja. Az ászf e módosításánál a T-Online a hírközlési fogyasztói jogok képviselője egyeztetni fog. A tárgyaló felek közös sikerként könyvelik el, hogy általános adatforgalmi korlát nem kerül kialakításra, valamint azt, hogy a NETÉRT javaslatára az elbocsátott 50 előfizető egy évig díjmentesen átirányíthatja régi T-Online-os e-mail cimét egy általa megadott címre.

Lapunk érdeklődésére Juhász Károly elmondta: a felmondással kapcsolatban már korábban a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult, amely - tudomása szerint megindította a vizsgálatot az ügyben.

(Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Rt., mely a Magyar Telekom-csoport tagja.)