Blog: kitárulkozás az interneten

Vágólapra másolva!
Az emberek egy részének régi vágya, hogy megmutassa magát a világnak, és hol is tehetné ezt meg könnyebben, mint az interneten? Számukra a blog, az internetes napló jelenthet ideális megoldást, hiszen így kényelmesen és egyszerűen léphetnek a világ színe elé.
Vágólapra másolva!

Az individualizmus korát éljük, 15 perces sztárocskák, a valóságshow-k emberkéi mind ellenállhatatlan kényszert éreznek, hogy megírják a lelkük mélyén rejtőző titkokat, a papírra vetett vallomások megjelenését pedig többnyire hatalmas csinnadratta előzi meg. Hiába azonban a profi marketing, ezek az irományok jó, ha pár ezer példányban elkelnek, a rajongótábor pedig gyorsan feleződik, így az alkalmi hírességek nimbusza hamar a múlté lesz. Ehhez képest megdöbbentő az internetes naplók, a blogok sikere, hiszen van olyan szerző, akinek több tízezres rajongótábora van, akik a szerző mindennapjait éppen úgy követik, mint ahogyan a szappanoperák hőseiét szokás, csak éppen a dramaturg itt maga az élet.

Forrás: [origo]
Magyar nyelvű blog Izlandról. - A legelrejtettebb zugban is



A Pew Internet and American Life Project tanulmánya szerint a 120 millió amerikai internetező mintegy 7 százaléka, azaz körülbelül 8 millió ember vezet online naplót, míg az olvasótábort 27 százalékra, azaz körülbelül 32 millióra taksálják. Sajátos amerikai műfaj a politikai blog, amikor az író a közélet történéseit interpretálja a maga egyéni látásmódjának megfelelően; ez utóbbiak közönségét több mint 10 milliósra becsülik. Az olvasók többsége azonban nem elégszik meg a passzív szereppel, hanem maga is kommentárokat fűz a bejegyzésekhez, így ezek a blogok leginkább a nálunk is ismert politikai fórumokra hajaznak.

Bloggerek és újságírók

Egy-egy online napló egészen különös történettel bír. Több százezer ember olvasta visszafojtva annak az iraki férfinak a blogját, aki a háborús országból írta naplóját akkor, amikor a világ legnagyobb hírügynökségei is hírek nélkül maradtak. A BBC is rendszeresen hivatkozott a férfi blogjára, hiszen ebből első kézből értesülhettek a front mögötti világ történéseiről. Az online napló ezzel elismert, megbecsült műfaj lett, és hol van már az idő, amikor egy amerikai újságírót azért rúgtak ki az állásából, mert blogjában sajátos stílusban kommentálta a közélet eseményeit. Steve Olafsont egyébként egy konkurens lap "nyomta" fel, és a kirúgást a főszerkesztő azzal indokolta, hogy etikátlan dolog webblogot írnia egy megbecsült, sikeres újságírónak.

Forrás: [origo]
Az e-media blog. A szakmai napló ritka, mint a fehér holló





Betiltottak és népszerűek

Ki ír blogot?

Az Egyesült Államokban mostanság a kismamák kaptak rá az online naplóírásra, témájuk csaknem mindig a csemetékkel kapcsolatos: vajúdásról, szülésről, szoptatásról, az első betegségekről és a tejfogak problematikájáról olvashatunk ezekben. Az MTI egyik hírében arról számolt be, hogy tavaly több mint 8 ezer kismama vezetett rendszeresen naplót, ami még nem is annyira meglepő, nem úgy, mint az, hogy ezek között akad olyan, amelyet 40 ezren olvassák.

A közélet eseményeinek szabad szájú kommentálását nem minden államban nézik jó szemmel, így nemrégiben Iránban be is tiltották a blogokat. Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert a perzsa netezők körében a blog, mint a szabad véleménynyilvánítás kevés lehetséges módjának egyike, nagyon népszerű volt. Szaid Mortazavi legfőbb ügyész a döntés indoklásában illegális cselekményekről, erkölcs- és vallásellenes oldalakról beszélt, így jó, ha a naplók szerzői megússzák komoly retorzió nélkül. Kínában már csaknem egy évvel korábban betiltották a legnagyobb blogtárhelyeket, így a BlogBus.com és a Blogcn.com tavaly márciusban váratlanul elérhetetlen lett. A szankció azonban nem előzmény nélküli, hiszen a hatalom előbb a netkávézók, majd a külföldi médiumok oldalainak betiltásával próbálta meg elejét venni annak, hogy az állami szócsöveken kívül máshonnan is tájékozódhassanak a helyiek. A blogírás független a társadalmi helyzettől és az iskolázottságtól, ráadásul a napló sikere sem ezektől függ: egy őszinte hang, egy jó stílus százezreket képes a monitor elé szögezni. Ilyen kultikus iromány volt egy időben Kevin Bordeaux-nak, egy 42 éves hajléktalannak a naplója, amely másfél év alatt bepillantást engedett a hajléktalanlét kulisszatitkaiba. Ez idő alatt a naplóba mintegy 300 ezren kukkantottak bele, vendégkönyvébe a világ legkülönbözőbb részeiből írtak, számlájára pedig rendszeresen érkeztek utalások egészen addig, amíg fel nem hagyott az írással. Ennek a naplónak is nagy sajtóvisszhangja volt: cikk jelent meg róla a USA Today-ben is.

Fülöp Norbert

(Computer Panoráma)