Világcégek hirdetnek az illegális fájlcserélőn

Vágólapra másolva!
A különböző fájlcserélő hálózatok nemcsak az ingyenes zeneletöltögetés lehetőségét előszeretettel kihasználó fiatalok, hanem azon hirdetők körében is rendkívüli népszerűségnek örvendenek, amelyek előszeretettel veszik célba éppen ezt a roppant fogékony célközönséget.
Vágólapra másolva!

Paul Myers, a fizetős zeneletöltő szolgáltatást kínáló Wippit vezérigazgatója úgy látja, a hirdetőknek véget kellene végre vetniük ennek a gyakorlatnak, hiszen fizetett hirdetéseikkel egyben az illegális fájlcserét lehetővé tevő cégek életben maradásáról is gondoskodnak. - Bizonyára meg lennének lepve, ha tudomást szereznének arról, hogy a szerzői jogbitorlást rendületlenül támogató népszerű eDonkey fájlcserélő szolgáltatás pénzelőinek sorában olyan cégek is megtalálhatók, mint a Nat West, a Vodafone, az O2, a First Direct, az NTL, vagy a Renault - írja Myers a Brit Lemezipari Szövetséghez (BPI) intézett nyílt levelében. Az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ Infinit hírlevelének híradása szerint a vezérigazgató és a lemezkiadók egyaránt megbélyegzik az érintett vállalatokat, arra szólítva fel a felhasználókat, hogy szüntessék meg kapcsolatukat az említett márkákkal. - Az eDonkey, a Kazaa, a Grokster és más hálózatok ugyancsak elősegítik az illegális fájlcserét. A BPI azt az álláspontot képviseli, hogy egy jó hírű cégnek gondosan meg kellene válogatnia, fizetett hirdetéseivel kiket támogat - jelentették ki a lemezipar képviselői.

A probléma azonban a hirdetők szempontjából ennél jóval bonyolultabb - véli Mark Mulligan, a Jupiter Research elemzője, aki szerint a fájlcserélő szolgáltatásoknál nem hirdető cégek rendkívül értékes célközönséget veszítenek. - A fájlcserélő szolgáltatások egyedülálló lehetőséget teremtenek a vezető márkáknak arra, hogy a fogyasztókkal oly módon léphessenek kapcsolatba, ahogy az a fogyasztók számára a legkényelmesebb: a számítógép előtt ülve, interakcióban a kedvenc digitális médiummal - mutatott rá ennek kapcsán Sam Yagan, az eDonkey vezérigazgatója.

Az érintett vállalatok ugyanakkor azt bizonygatják, nem volt közvetlen tudomásuk arról, hogy hirdetéseik hol jelentek meg. Míg az NTL a reklámügynökségét tette felelőssé, addig a OneTel kijelentette, arra gyanakszik, hogy egyik üzleti partnere helyezte el a reklámokat a cég tudta nélkül. Miután azonban felhívták erre a figyelmét, szigorúan elrendelte, hogy a szóban forgó hálózatok oldalain a továbbiakban ne jelenhessenek meg hirdetései.