Szigorúbb fellépéssel a spam ellen

Vágólapra másolva!
Egy amerikai internetszolgáltatókat tömörítő szervezet a globálisan is egyre nagyobb problémát okozó internetes reklámlevelek visszaszorítása érdekében az ISP-k hatékonyabb fellépését és új technológiák mielőbbi bevezetését javasolja.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb amerikai internetszolgáltatókat és technológiai cégeket - többek között az AOL-t, a Yahoo-t, a Microsoftot és az EarthLinket - tagjai között tudó Anti-Spam Technical Alliance (ASTA) szervezet iparági összefogást sürget a világszerte egyre nagyobb problémát okozó internetes levélszemét ellen.

A szövetség szerint az összes internetszolgáltatónak szigorúbban kellene vennie a hálózatának felügyeletét, s például minél gyorsabban le kellene kapcsolnia a netről azokat a számítógépeket, amelyeken keresztül kéretlen reklámokat küldenek szét a világhálóra. Egyes becslések szerint az internetre kapcsolódó komputerek közül világszerte többszázezer darabra juttattak fel olyan szoftvert, amely lehetővé teszi azt, hogy illetéktelenek saját inkognitójukat megőrizve spam-üzenetek küldjenek szét a hálózatra az adott PC használójának tudta nélkül. Napjainkban ilyen "zombi" számítógépeken keresztül terjesztik az összes spam mintegy 40 százalékát. Az idei évben már a teljes internetes levélforgalom 83 százalékát képezik a kéretlen reklámüzenetek, amelyek durván évi 500 millió dolláros kárt okoznak az internetszolgáltatóknak, s nem kevés bosszúságot a hálózaton levelező felhasználóknak.

Az ASTA szerint az lenne a helyes gyakorlat, ha az ISP-knek nyomban le kellene tiltania a spamküldésre használt számítógépek netelérését, amint észlelnék, hogy egy adott gépről a szokásos e-mail mennyiség sokszorosát küldik ki, ám manapság ez még nem minden cégnél bevett gyakorlat. A szervezet ezen kívül még a küldő fél megfelelő azonosítását lehetővé tevő megoldások alkalmazását tartja fontosnak, a manapság elküldött üzenetek döntő többségét ugyanis hamisított - rendszerint nem is létező - címről küldik el a spammerek.